Túlvilági tippekkel és trükkökkel látta el olvasóit az egyiptomi Halottak Könyve
2023. december 22. 09:06 Múlt-kor
Korábban
A gazdagok segédlete
A Halottak Könyve széles körű használata miatt több ezer példány maradt fenn az utókor számára, azonban a régészeti anyag alapján az is megállapítható, hogy korántsem volt hozzáférhető minden egyiptomi számára.
A körültekintően, kézzel írt szövegek és a gazdag illusztrációk miatt a rituális papiruszok meglehetősen költségesek voltak, és valójában csak a jómódúak engedhették meg maguknak, hogy ilyenekkel temessék el őket – ennek megfelelően csak a gazdag sírokból kerülnek elő.
„A Halottak Könyve nem olyasmi volt, aminek feltétlenül meg kellett lennie” – mondta el Stephen Quirke, a University College London Petrie Múzeumának professzora. „Egyfajta ráadás-luxuscikk volt, amely megnövelte az örök élet elnyerésének esélyét. Nagyon hangsúlyos és kívánatos adaléka volt az eleve gazdag temetkezéseknek.”
Temetési menet egy ókori egyiptomi falfestményen
Az ókori egyiptomiak hite szerint a halál után az ember szelleme, a ba elhagyta a testet, de csupán ideiglenesen. Időről időre vissza kellett térnie a holttesthez, ehhez pedig utóbbinak épen kellett maradnia. Emiatt alakult ki a mumifikálás gyakorlata: a holttest konzerválása nélkül lehetetlenné vált volna a túlvilági élet.
Az oszlás megakadályozása azonban önmagában nem garantálta a túlvilági életet: a bának számos különféle akadályt kellett leküzdenie az út során, a Halottak Könyve pedig ehhez felbecsülhetetlen értékű segítséget jelentett. A tekercseket ezért gyakran a szarkofágba helyezték, egyes esetekben magába a gyolcsba, amelybe múmiát tekerték.
Kétségtelen, hogy az ókori egyiptomiak rendkívül veszélyes helyként képzelték el a túlvilágot, telis-tele a való életben az emberre veszélyt jelentő teremtmények mágikusan eltúlzott változataival. A Halottak Könyvének varázsigéi tartalmaztak ráolvasásokat a kígyók, krokodilok és különféle ízeltlábúak ellen, azonban maguk az istenek is fenyegetést jelenthettek. Ozirisz „hegyes ujjú” segítői például saját „mészárszéküknél” várták a tévelygő holtakat.
A csapdák és a fizikai megsemmisülés mellett komoly veszélyként számoltak azzal, ha a halott fejjel lefelé fordított helyzetbe kerülne: az egyiptomiak hite szerint ez felborította az illető emésztőrendszerét. Ennek megakadályozása végett a Halottak Könyve egyes példányai tartalmaztak egy igét arra, „hogy ne egyen ürüléket és ne igyon vizeletet a túlvilágon”.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
17. A polgári átalakulás programja és megvalósulása a 19. századi Magyarországon
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- Az öntörvényű Garibaldit két magyar bajtársa is segítette a szicíliai partraszállásában
- Újjáélesztette a hazai szabadkőművességet a „dualizmus kultúrpápája”
- Egyedülálló módon megbecsülte gyárának alkalmazottait Ganz Ábrahám
- Elismert régész és szabadkőműves is volt a "dualizmus kultúrpápája"
- A fogságból is megszökött a magyar statisztika atyja, Keleti Károly
- Veszteséges pénznyelőből jövedelmező ágazattá tette a magyar vasutat Baross Gábor
- Sokallta Bosznia megszállásának költségeit, ezért lemondott a miniszterségről Széll Kálmán
- 10 tény a dualizmus kori Magyarországról
- Egy „második kiegyezés” juttatta hatalomba a Generálist és mamelukjait
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye 17:05
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál 14:20
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra 13:20
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja 11:20
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót 09:50
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough 09:05
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését tegnap
- Kevés örömet lelt a pesti társasági életben Berzsenyi Dániel tegnap