Tízezrek életébe került az észak-vietnámi hadsereg hamar kifulladó offenzívája
2024. január 31. 09:50 Múlt-kor
„Emberek százezrei halnak meg ezen a Földön minden percben. Százak, ezrek, tízezrek élete vagy halála keveset számít, még ha a honfitársainkról van is szó” – jelentette ki Võ Nguyên Giáp, az észak-vietnámi hadsereg főparancsnoka 1969-ben.
Korábban
A stratéga emberéletet semmibe vevő, csak a hosszú távú célt szem előtt tartó szemléletmódjának remek példája volt a Vietkong által 1968. január végén megindított, február végéig tartó Tết-offenzíva.
Bár az északiak több tízezer embert vesztettek, a hadjárat fordulópontot jelentett a vietnámi háború történetében.
Võ Nguyên Giáp
1968. január 31-én 70 ezer kommunista gerilla több mint száz közép-és dél-vietnámi városban indította meg összehangolt támadását.
A dzsungelharchoz szokott amerikai katonai vezetést teljesen váratlanul érte az akció. A leghevesebb harcok Huế városában folytak, ahol a kommunisták több ezer civilt végeztek ki, az amerikaiak pedig több történelmi épületet is lebombáztak.
A túlélésért küzdő amerikai katonák Hue városában
A gerillák kezdeti sikerei után az amerikaiak ellentámadása teljesen megroppantotta az északi erőket, és az offenzíva néhány hét után kifulladt.
A kommunisták hatalmas veszteségeket szenvedtek. Míg dél-vietnámi és amerikai részről a halálos áldozatok száma ötezer alatt maradt, a Vietkong több tízezer embert vesztett a harcok során.
Giap terve azonban – tízezrek élete árán – bevált. A kommunisták óriási tartalékokkal rendelkeztek emberanyag tekintetében, így a korlátozott háborút vívó amerikaiak nem bízhattak abban, hogy kivéreztetik ellenségüket.
Az USA-t ráadásul elárasztották a véres harcokról készített, sokkoló képek és videók, amelyek közül a saigoni amerikai nagykövetség elleni támadás képei különösen nagy hatással voltak az amerikai polgárokra.
A pusztítás után a romok maradtak (az egykori Saigon)
Johnson elnök a közvélemény nyomásának köszönhetően bejelentette, hogy nem indul a következő elnökválasztáson, visszahívta az amerikai csapatok főparancsnokát, Westmoreland tábornokot, májusban pedig megkezdődtek az USA és Észak-Vietnám közötti béketárgyalások.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
12. A középkor és a kora újkor kultúrája
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Nem volt elragadtatva a ferences szerzetes, aki a tatárjárás után a mongolok fővárosába látogatott
- A felnőttek több mint tizede szenvedhetett rákos megbetegedésben a középkori Angliában
- A középkorban sem volt mindig stigma „bűnben élni”
- „Legnagyobb ellensége” fejezte be a Szent Péter bazilika tervezőjének életművét
- Valóban annyira mocskosak voltak a középkori emberek?
- Habár meggazdagodott műveiből, munka közben csak kenyeret és vizet fogyasztott Michelangelo
- Miért hordtak röhejesen hosszú orrú cipőket a középkorban?
- Donatello híres Dávid-szobrát eredetileg a firenzei dómba szánták
- 10 tény a Mona Lisáról
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap