Tengeralattjáróval és vallási kiskapukkal is próbálták kijátszani a szesztilalmat az amerikaiak
2022. június 12. 08:53 Múlt-kor
Korábban
Koktélok és festékhígító
Az 1930-as évek elejére egyre világosabbá vált, hogy a törvényt lehetetlen betartatni. Még a kongresszusi képviselők és szenátorok mintegy 80 százaléka is folyamatosan megszegte az előírásokat.
A tehetősebb rétegek mellett a szegényebb társadalmi csoportok is megtalálták az utat az alkoholos mámorhoz, utóbbiak számára azonban a szeszfogyasztásnak komoly következményei lehettek.
Amerikát elöntötték ugyanis a pancsolt, borzasztó minőségű, éppen ezért viszonylag olcsón beszerezhető italok. Sokan rozsból, kukoricából, malátából és élesztőből készítettek égetett szeszeket. A házilag, kezdetleges körülmények között előállított, borókabogyóval és aromákkal ízesített italokat fürdőkádginnek nevezték.
Illegális bár New Yorkban, 1932.
Nagy „kedvenc” volt például a nyers, ipari alkoholból, égetett cukorból és jódból készült, whiskey-s hordókban érlelt yak-yak bourbon. Hódítottak a „koktélok” is: Al Caponéék kedvence állítólag a ginből, limeléből, mentából, cukorszirupból és szódából álló Southside volt.
Az italokba egyre több vegyi anyag került: többek között metilalkohollal, műtrágyával, festékhígítóval, lúggal vagy formaldehiddel tették ütősebbé őket. Ebben ráadásul a kormány szándéka is szerepet játszott, előírták ugyanis, hogy az ipari alkoholt mérgező anyagok hozzáadásával tegyék emberi fogyasztásra alkalmatlanná, így riasztva el az embereket tőle (eközben néhány csempész vegyészeket fogadott fel, hogy az ipari alkohol mérgező összetevőit eltávolítsák).
A különleges összetétel (amelyre a kormány persze felhívta a figyelmet) azonban nem mindenkire hatott elrettentően, így megnőtt az alkoholmérgezés következében bekövetkező elhalálozások száma.
1920-ban 1064-en, 1925-ben pedig már 4154-en haltak meg mérgező anyagokat is tartalmazó alkohol hatására. Egy 1927-es kormányzati jelentés szerint a New Yorkban csak abban az évben lefoglalt 480 ezer gallonnyi szesz majd minden hordója tartalmazott mérget. Az ünnepek idején különösen sok halálos esetről számoltak be a lapok. 1922 karácsonyán New Yorkban öten haltak meg, miután obskúrus alapanyagokból összetákolt rumot ittak, 1927-ben, újév napján pedig csak a városban található Bellevue Kórházban 41-en vesztették életüket alkoholos italokkal kapcsolatba hozható mérgezés következtében.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
18. IV. Béla uralkodása és a tatárjárás
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Élete utolsó évtizedét a fiával való háborúskodással töltötte IV. Béla király
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Kétnapi járóföldre mindent holttestek borítottak a muhi csata után
- A legenda szerint Árpád-házi Szent Kinga imádsága mentette meg Lengyelországot a tatárdúlástól
- Mégsem az extrém időjárás kergethette ki a tatárokat a Kárpát-medencéből
- Batu kán és a szláv favágók
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről 09:50
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné 09:05
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye tegnap
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál tegnap
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra tegnap
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja tegnap
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót tegnap