Öt bizarr hadsereg a történelemből
2015. június 29. 08:27
Az emberek többségének már iskolai tanulmányai során kialakul a képe arról, hogy az egyes korszakokban hogyan nézhetett ki egy hadsereg. A hadviselés története során azonban számos különös katonai alakulat vette fel a harcot az ellenséggel. Összeállításunkban többek között frusztrált feleségekből álló amazonbrigádokról, meztelenül harcoló katonákról és egy macskákkal kiegészült hadseregről is olvashatnak.
Korábban
Az óriáshadsereg
I. Frigyes Vilmos porosz király minden eszközzel arra törekedett, hogy óriásokból álló sereget toborozzon össze. Persze akkoriban ez még mást jelentett: az uralkodó főként a 180 centinél magasabb emberekre utazott. Annyira rajongott a nem átlagos testmagasságú harcosokért, hogy beosztottjait utasította, hogy járják végig Európa országait, megfelelő "emberanyag" után kutatva. Megfigyelői olykor egészen Svédországig vagy Írországig utaztak. Az uralkodó pedig nem vette jó néven a visszautasítást. Ha valaki nemet mondott, azt zsoldosai segítségével rabolta el.
Az egyik esetből kisebb diplomáciai botrány is kerekedett. A porosz király emberei egy alkalommal Hannoverben vettek észre egy kivételesen magas férfit, aki éppen egy lovaskocsiba készült beszállni. Megpróbálták elrabolni, ám az úriembernek sikerült kitörni a szorításból, később pedig kiderült, hogy egy ausztriai diplomatáról van szó.
Az orosz cár olykor politikai fegyverként is használta az óriásokat: előfordult, hogy magas orosz katonákat küldött "ajándékba" a porosz királynak. Frigyes Vilmos számára egyébként még egészségügyi szempontból is hasznosnak bizonyult "óriáshadserege". Ha betegsége miatt ágyban fekvésre ítélték, egy kis felvonulástól általában rögtön jobban lett.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
művészet
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon
- A festészet mellett a háború művészete is foglalkoztatta Leonardo da Vincit
- Századokon átívelő grafikai kiállítás nyílt a Szépművészeti Múzeumban
- Hazai és külföldi művésznők történeteit ismerhetjük meg a Magyar Zene Házában
- Anna Margit festőművész életművéből nyílik kiállítás a Nemzeti Galériában
- Az ópium és a hasis hatásairól is írt a szabados életvitelű Charles Baudelaire
- Fotóművészeti kiállítás nyílik Moholy-Nagy és Robert Capa alkotásaiból
- Többször is jó kapcsolatai húzták ki a bajból Max Ernst festőt
- Depressziója rányomta bélyegét Goya késői művészetére
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 16:05
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 15:50
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap