Milyen volt az élet egy 16. századi hajó fedélzetén?
0000. 0. 00:00 Múlt-kor
Korábban
A karakkok éléskamrája
A hajó élelmezése a legszükségesebb élelmiszerekre épült: kétszersült, bor és kisebb mértékben hús, hal és növények. A kétszersült kemény volt és avas, nem összetéveszthető a mai változatával. Hosszan megőrizhető volt, de mire elfogyasztották volna, sokszor már nedves volt és tele kukaccal. Ilyen körülmények között levest készítettek hozzá vagy ecetbe mártották: ez volt a calandraca.
A kukacok elleni ellenszer sok esetben egyszerűen az volt, hogy éjszaka étkeztek: a sötétben nem látták, mit vesznek a szájukba. A bor, amit tonnaszámra hordóban vagy agyagedényekben tettek a hajóra, helyettesíthette a vizet, bár rosszízű volt és gyorsan romlott. Viszont annyira fontos volt az étkezésben, hogy 1507 után adómentességet kapott azokon a hajókon, amik India felé tartottak.
A rizs és a zöldségek (lencse, csicseriborsó és bab) szintén az étkezés alapjai voltak. A húst, mint a halat, sósan és kiszárítva, füstölt húsként fogyasztották a keksz mellé kísérőként. A növényekből befőttet készítettek vagy szárazan tárolták őket: mazsola, birsalma vagy az édes tök minden éléskamrában jelen voltak. A sót, az ecetet, a sajtot és a mustárt az ellátás javítására vagy az étel mellé kísérőként használták. A cukor – mivel kevés volt és drága – leginkább orvosságként szolgált.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nácik
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után
- Diplomácia helyett megszállással válaszoltak a németek a jugoszláv puccsra
- Katonai esély sem volt rá, hogy megakadályozzák a német csapatok bevonulását
- Újabb lépés a diktatúra felé: a Reichstag felgyújtása
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap