Miért nyitogatták fel őseik sírjait a kora középkori európaiak?
2021. június 24. 17:57 Múlt-kor
A kora középkori Európában a holtak és ingóságaik nem vesztették el jelentőségüket, miután a sírba helyezték őket – a kutatók nemrégiben egy, a 6-7. században Angliától Erdélyig elterjedt sírfelnyitási tradícióra derítettek fényt.
Korábban
Nem sírrablók voltak
„Sok európai országban a régészek már több mint száz éve fedeznek fel a kora középkori időszakból származó sírokat, amelyeket mintha kiraboltak volna nem sokkal a temetés után” – mondta el Dr. Alison Klevnäs, a Stockholmi Egyetem kutatója és a tanulmány vezető szerzője. „Az évtizedek során azonban a feltárást végzők közül sokan felismerték, hogy ennél valami sokkal különösebb folyik itt.”
Klevnäs és négy másik, e jelenséget Európa különböző tájain kutató régész összevetette eddigi eredményeit, hogy jobb képet alkossanak. Elemzésük, amely az Antiquity című tudományos folyóiratban jelent meg, első ízben mutatja be a sírok újranyitásának elterjedtségét a korszakban. Adataik alapján elterjedt és hosszú ideig fennálló szokás volt, melynek több ezer példáját találták meg több tucat korabeli temetőben Angliától Erdélyig.
„A felnyitási gyakorlat a 6. század második felében terjedt el Nyugat-Európában, és a 7. században érte el csúcsát” – mondta el Dr. Astrid Noterman, szintén a Stockholmi Egyetemről, aki korábban 40-nél is több ilyen lelőhelyet vizsgált meg Észak-Franciaországban. „A legtöbb helyen a 7. század végével elapad, így sok temetőben látható a temetkezések utolsó fázisa, immár felnyitás nélkül.”
Az eredményekből kitűnik az a rendkívül fontos felismerés, hogy a sírok felnyitása vélhetően nem a sírok kirablását tükrözi, mivel az elemzés alapján az elvitt tárgyak kiválasztása során nem azok értéke volt a mérvadó.
„Gondosan kiválogatták, mely tárgyakat viszik el, leginkább a brossokat a nőktől, illetve a kardokat a férfiaktól, de sok értéket hagytak hátra, még nemesfémből készült tárgyakat is, például arany és ezüst nyakláncmedálokat” – magyarázta Klevnäs, megjegyezve, hogy a kiválasztott tárgyakat még rossz állapotban, szétesőfélben is elvitték, ami arra utal, nem használat vagy értékesítés céljával távolították el őket.
Sokkal inkább úgy tűnik, hogy ez egyszerűen része volt a temetkezési gyakorlatnak az európai történelem ezen szakaszában. A legtöbb újranyitásra azelőtt került sor, hogy a koporsó teljesen elkorhadt volna – az emberek a szüleik vagy nagyszüleik nemzedékének sírjaihoz tértek vissza. Míg azonban a sírfelnyitási gyakorlat elterjedt volt, jelentős variációk fordulnak elő, amelyek betudhatók a különböző helyi hagyományoknak, illetve lehetséges, hogy az eltemetett személy kilétének is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2014
- Mátyásdomb: Lonkai-kastély
- Mi volt Augustus sikerének kulcsa?
- Zrínyi kirohanásai
- Az ujj nélküli apáca titka
- A gulyáskommunizmustól a műanyag kilencvenes évekig
- Kémelhárítók „rendszerváltása"
- Színészből lett politikusok
- A maffia Tízparancsolat-értelmezése
- A szabadság kapujában – megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap