Ma sem tudni biztosan, mi állíthatta meg Hannibált Róma kapujában
2022. július 27. 16:20 Múlt-kor
Korábban
Lángba borult szántóföldek és síró római asszonyok
A pun sereg tehát – nagy nehézségek közepette – végül átkelt a mocsáron, és eljutott Etrúriába. Mivel Hannibál szerette volna a rómaiakat minél előbb harcra kényszeríteni, drasztikus lépésre szánta el magát. Gyakorlatilag lángba borította és kirabolta az egész vidéket, hogy Rómából a szövetségesei iránt érzett kötelességre apellálva csikarjon ki egy újabb ütközetet.
A hadvezér terve pedig nagyszerűen működött. A hírnevéért aggódó Flaminius nem tudta tétlenül nézni a pusztítást, és feladva az addigi, kivárásra épülő stratégiát, üldözőbe vette Hannibált.
Jacopo Ripanda: Hannibál átkel az Alpokon Kr. e. 218-ban (1510 k.)
A karthágói stratéga katonáinak egy csoportja a Trasimenus-tó melletti magaslatok erdeiben rejtőzött el, hogy ott várja be a római seregeket. Június 24-e ködös reggelén a katonák megpillantották a dombok és a tó közötti völgyben masírozó római katonákat, és rajta ütöttek a mit sem sejtő ellenségen.
Róma története egyik legsúlyosabb vereségét szenvedte el. A pun lovasság sok római katonát beleszorított a tóba, ahol aztán vagy fegyverzetük súlya alatt süllyedtek el, és fulladtak meg, vagy a karthágóiak mészárolták le őket a vízben.
A karthágói sereg mintegy 1500–2000 fős veszteséget szenvedett, a rómaiak oldalán viszont körülbelül 15 ezren vesztették életüket. Az ütközetet Flaminius sem élte túl.
A Trasimenus-tavi csata egy 16. századi, Perugia és Città di Castello területeit ábrázoló térkép részletén
A vereség híre persze hamarosan Rómába is eljutott, ahol – amint Livius írja – „nagy rémület és zűrzavar támadt. A nép a Forumra özönlött. Az asszonyok az utcákon bolyongva minden szembejövőt az imént bejelentett vereségről s a hadsereg sorsáról faggattak.” Mindenki attól tartott, hogy a pun hadvezér következő célpontja maga Róma városa lesz.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2012
- Öveges professzor, mindenki fizikatanára
- Tabutörő stációk: Szexuális forradalom – szexuális ellenforradalom
- A japán-amerikaiak internálása a második világháborúban
- Vietnam öröksége - Irak árnyéka
- Szex, szerelem, testiség a szocializmusban
- Balatonederics: A fekete kastély kísérteties históriája
- Variációk Fidel Castro likvidálására
- Kossuth „búcsúja” prózában és versben
- Megmentésre váró hungarikumok
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap