Ma is megoldatlan rejtélyek lengik körül a nabateusok titokzatos városát, Petrát
2023. november 20. 18:03 Múlt-kor
Korábban
A nabateusok eredete
Nagy hegyek és mély szorosok által átszelt dombok között emelték Petra városát, a nabateus királyság fővárosát. Az ezt körülvevő rejtély nagyrészt annak köszönhető, hogy sok kérdés maradt még megoldatlanul, kezdve a város építőinek kilétével.
Egyértelműnek tűnik, hogy arámi nyelvet beszéltek, de az mégis ismeretlen, hogy kik is voltak pontosan, honnan jöttek és mennyi időt töltettek itt letelepedve. Mások felvetik annak lehetőségét, hogy egy, a Perzsa-öböl partja közeléből eredő nomád nép volt, amelyik a mai Jordániába költözött és idővel létrehozta Petrát.
A görög történetíró, Diodórosz volt az első, aki írásban megemlítette a nabateusok létezését. Szövegeiben úgy írja le Petra városát az i. e. 4. századból, mint egy helyet, ahol a karavánok áthaladtak és ahol menedéket találtak a nomád törzsek, akik a szabad ég alatt éltek, és elsősorban birkák és tevék gondozásával foglalkoztak.
Diodórosz azt is megemlíti, hogy Holt-tengeri szurokkal, valamint értékes fűszerekkel, mirhával és tömjénnel kereskedtek, az Arab-félsziget termékeivel.
Ez a leírás szemben áll azzal, amit a görög geográfus, Sztrabón adott három századdal később. A történetet egy barátjától, a filozófus Athénodórosz Kananitésztől hallotta, aki a keresztény korszak kezdete körül látogatta meg Petra városát, és Sztrabónnak egy nagy metropoliszról számolt be, amely gazdag és királyok irányítják, lakosai díszes sziklaházakban laknak és a város bővelkedik birka-, szamár,- és tevenyájakban.
Elmagyarázza, hogy a nabateusok földművelők voltak és annak ellenére, hogy a sivatag közepén éltek, rendelkeztek annyi felszíni vízzel, hogy kerteket is fenn tudtak tartani.
Ez a változás Petra leírásában feltételez egyfajta fordulatot, amit a város néhány századon keresztül élt át. Eközben a közel-keleti kereskedelmi kapcsolatok központjává vált.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Titanic
- A Titanic első hivatalos útja volt egyben az utolsó is
- A szerény magyar hajóorvos, aki a Titanic túlélőit mentette
- Osztriga és bárány került a Titanic utasainak asztalára egy elárverezett étlap szerint
- Tudtad, hogy hét híres ember is lekéste a Titanicot?
- 3800 méter mélyen sincs biztonságban a Titanic roncsa
- Saját legendájának áldozatává vált a Titanic
- A nemzetközi egyezmények sem tudják megvédeni az enyészettől a Titanic roncsát
- A Titanic több száz utasának életét mentette meg a magyar hajóorvos
- Minden törekvés dacára lehetetlennek tűnik a felszínre hozni az egyre pusztuló Titanicot
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap