Kínától a Jeges-tengerig – az Osztrák-Magyar Monarchia öt különös vállalkozása
2017. március 2. 08:12
Korábban
Hegyi tarack a sivatagban – osztrák-magyar csapatok Palesztinában az első világháború éveiben
Az első világháború idején az Osztrák-Magyar Monarchia katonái leginkább a Balkánon, keleten az orosz-fronton, majd Olaszország hadbalépését követően az Isonzó mentén vettek részt a Központi Hatalmak hadműveleteiben. A császári-királyi csapatok azonban kisebb létszámban feltűntek a világháború többi frontján is, így harcoltak a nyugati lövészárkokban, sőt egy hadosztály egészen Gázáig is eljutott.
A Török Birodalom hadbalépését követően Németország és az Osztrák-Magyar Monarchia lehetőségeihez mérten igyekezett támogatni meglehetősen elmaradott szövetségesét. Ennek jegyében már 1915-ben érkeztek osztrák-magyar segédcsapatok Törökországba, akik a szövestégesek Gallipolinál megkísérelt partraszállásának sikeres visszaverésében segédkeztek, majd török kérésre egy 22 tisztből és 813 katonából álló hegyi tarack tüzérhadosztályt küldött Palesztinába az osztrák-magyar hadvezetés. A katonák 1916 áprilisában érkeztek meg Palesztinába, ahol a török és német csapatokat támogatták. Augusztusban sikeresen fedezték a török gyalogság visszavonulását egy brit támadás után, majd október végén Betlehembe települtek. Itt érte őket Ferenc József halálának híre, majd itt ünnepelték a karácsonyt is.
A többnyire magyar nemzetiségű tüzérek eredményesnek bizonyultak a sivatagi hadszíntéren. 1917. márciusban az egyesített török-német-osztrák-magyar seregek sikerrel verték vissza az angolok Gáza térségében indított támadását, majd áprilisban egy újabb támadást is meghiúsítottak. Utóbbi alkalommal a magyar tüzérek három brit tankot is kilőttek. Októberben aztán a szövetségesek végül sikeresen áttörték a frontot, akkor a Monarchia tüzérei a török csapatok visszavonulását fedezték.
A hadosztály egészen a háború végéig a Közel-Keleten maradt, ahol leginkább a Jordán folyó mentén vetették be őket. A fegyverszünetet követően az itt harcoló osztrák-magyar katonákat Konstantinápolyban gyűjtötték össze, majd hajóval Triesztbe szállították őket. Végül 1919 januárjában térhettek vissza otthonaikba.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2022
- A szeretet mártírjai – megjelent a Múlt-kor téli száma
- Maksymilian Kolbe atya önfeláldozása
- Az embermentő Jane Haining
- Sisi unokahúgának botrányos emlékiratai
- Diego Velázquez: Krisztus Márta és Mária házában
- Karikás Mihály és a Kis Pipa
- A fordulatra képtelen fenegyerek: Grósz Károly
- A Szentföld egy magyar tiszt szemével
- Clara Schumann – A nő, akinek először sikerült
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat 19:05
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét 18:05
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud 16:05
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját 14:20
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban 12:10
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap