Kegyetlen barbárok vagy az egyház áldozatai? – a vandálok igazi arca
2016. január 4. 12:42
A birodalom végnapjai
477-ben meghalt Geiserich. Utódja, Hunerich uralkodásának utolsó évei a katolikusok üldözése jegyében teltek. A beszámolók szerint élve megégettette a katolikus papokat, és akiket megkímélt, soha többé nem celebrálhattak misét. A püspököket Szardíniára száműzte. A katolikus templomokat javaikkal együtt elkobozta, és megtiltotta, hogy továbbiakat építsenek.
Hunerich öccsei, Gunthamund és Thrasamund uralkodása alatt jelentősen csökkent a katolikusokra nehezedő nyomás. Bár a száműzött püspökök nem térhettek vissza otthonaikba, a katolikus templomok megnyithatták kapuikat. Újra működni kezdtek a római uralom alatt létrehozott, de később betiltott neves karthágói iskolák. A rómaiak előtt megnyílt az út az udvari körökbe való bejutáshoz, és Thrasamund még fürdőt is építtetett Karthágó mellett.
Thrasamund Róma-barát politikáját vitte tovább utódja, a hosszú ideig Konstantinápolyban élő, több mint 60 évesen trónra kerülő Hilderich is, elődjével ellentétben azonban már nem vette figyelembe a vandál arisztokrácia érdekeit. Thrasamund figyelmeztetése ellenére visszahívta a száműzött katolikus püspököket, és megmérgeztette elődje hitvesét, Amalafridát. Ezzel két legyet ütött egy csapásra, ugyanis a királyság ariánus lakossága mellett Amalafrida testvérét, a keleti gót király Nagy Theodorichot is magára haragította.
Unokatestvére, a fanatikus ariánus hírében álló Gelimer nem is tűrte sokáig a vandál hagyományokat semmibe vevő király ténykedését, és 530-ban letaszította a trónról. Justinianus bizánci császár pedig nem tétlenkedett: a Vandál Királyságban uralkodó kaotikus állapotokat kihasználva 533-ban hadjáratot indított Gelimer ellen. A vandál trónbitorló két sorsdöntő csatát (Ad Decimum, Tricamarum) is elveszített, és végül 534-ben megadta magát. Haláláig nyugodt körülmények között élt galatiai (a mai Anatólia területén fekvő) birtokán. A vandál kincstárat Konstantinápolyba vitték. Beliszár, a győztes hadvezér óriási lakomát rendezett a vandál királyok palotájában. Az ételt és az italt Gelimer szolgái hordták a győztesek asztalára.
Az ariánus papság elmenekült, az otthonmaradók többsége áttért a katolikus hitre. A hadsereg java részét beolvasztották a bizánci haderőbe. A legjobb harcosokat (Vandali Iustiniani) a perzsa határra rendelték. Az egykori Vandál Királyságból bizánci provincia lett.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
27. Az első világháború és következményei
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Utazás a frontra, spanyolnátha, leleplezett viszony: mozgalmas év volt Franklin Roosevelt számára 1918
- A gránát még célt tévesztett, a lövések halálosan megsebesítették a főhercegi párt Szarajevóban
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- Az első világháború harcainak valóságos időkapszulája került elő az olasz Alpokban
- Románia hadba lépését késleltette, Olaszországét azonban már nem tudta megakadályozni a gorlicei áttörés
- Háború, spanyolnátha, leleplezett viszony – sok fordulatot hozott Franklin Roosevelt életébe az 1918-as év
- Bár ebben reménykedett, Fritz Haber vegyi fegyverei nem tudták eldönteni az I. világháborút
- Az I. világháborús francia sisakok nagyobb védelmet nyújtottak, mint a mai amerikaiak
- Sártenger, életveszély és felelősség – az első világháború futárai
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap