Jótékonykodással próbált javítani renoméján a kegyetlenségéről hírhedt Al Capone
2022. június 20. 18:02 Múlt-kor
Korábban
A Valentin-napi mészárlás
Az események csúcspontja az 1929. február 14-én lezajlott ún. Valentin-napi mészárlás volt. Bár az akció pontos háttere, és az elkövetők kiléte még manapság is vita tárgyát képezi, a korabeli közvélemény biztosra vette – amit azóta a kutatók többsége is oszt –, hogy a vérengzés mögött Al Capone bandája állt.
Az egyik legvalószínűbb elmélet szerint Capone bandájának egyik tagjával, a bokszolóként is ismert Jack McGurnnel tervelte ki a leszámolást.
Az akcióba bevonták McGurn egyik emberét, Danny Stantont, aki – azt színlelve, hogy elege lett a Capone-féle brigádból – fülest adott Moran egyik bérgyilkosának Al Capone egyik Saint Louisba tartó italszállítmányáról.
George „Bugs” Moran bandája tagjainak holttestei a Valentin-napi mészárlás után
Miután rajtaütöttek a rakományon – megbizonyosodva ezzel arról, hogy Stanton valóban igazat beszélt –, már Moran is elkezdett érdeklődni a tékozló fiú iránt.
A maffiavezér ezután egyre több szállítmányról kapott fülest, míg egy napon Stanton egy hatalmas rajtaütés lehetőségével állt elő. Moran besétált a csapdába.
Valentin-nap reggelén Moran öt embere mellett egy, a bandához köthető, de csak külső tagnak tekinthető optikus, valamint egy autószerelő is az északi banda North Clark Street 2122-nél található raktárépületéhez tartott, hogy megkaparintsa egy csempészett alkohollal megpakolt teherautó rakományát.
A küldetés ugyanolyan simának ígérkezett, mint az összes többi. A gyilkosok azonban egy szemben lévő lakásból várták a megfelelő alkalmat.
A hét férfi már a raktárban volt, amikor hirtelen két egyenruhás rendőr lépett be a helyiségbe. A rendőrök falhoz állították, majd lefegyverezték a bűnözőket.
A raktárban nem sokkal később két, hosszú köpenyt viselő férfi is megjelent, akik géppisztolyaikkal azonnal tüzet nyitottak a banda tagjaira. Másodpercekkel később hét holttest feküdt a padlón.
A Valentin-napi mészárlás rendőrnyomozók általi rekonstrukciója
A két civilnek öltözött férfi ezután otthagyta a fegyvereket, a két egyenruhás pedig – saját fegyvereiket rájuk szegezve – kivezette őket az épületből.
A zseniális trükk bevált. A szemtanúk csak annyit láttak, hogy a rendőrök elvezetnek két gyanús alakot a helyszínről. Fogalmuk sem volt, hogy mindannyian ugyanannak a bandának a tagjai.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2022
- Lacikonyhák és társaik
- A gumigyártás és árnyoldalai
- A spanyol polgárháború külföldi önkéntesei
- A szabin nők közbelépése
- Hét híres fal
- Fugger Mária, a Pálffy család nagyasszonya
- Lajos Ágost és Marie Antoinette egybekelése
- A zalaújvári Festetics-kastély
- Horthy István és Edelsheim Gyulai Ilona esküvője
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap