Irigységből feledtetni próbálta Leningrád 900 napos szenvedését Sztálin
2023. szeptember 8. 09:04 Múlt-kor
„Visszatértünk az őskorba. Az életünk már csak egyetlen dologról szólt: az élelemért folyó vadászatról” – írta naplójában a leningrádi blokád napjairól az ostromot túlélő Jelena Szkrjabina. A Wehrmacht alakulatai a finn haderő segítségével 82 éve, 1941. szeptember 8-án zárták körül Oroszország egykori fővárosát, a Leningrádra átkeresztelt Szentpétervárt, ám a német hadvezetés a Néva-parti város bevétele helyett annak kiéheztetése mellett döntött. Leningrád és a szovjet hátország között szinte teljesen megszűnt a kapcsolat. Megkezdődött az újkori történelem egyik leghosszabb, legtöbb áldozatot követelő ostroma. Megfelelő ellátás hiányában, a rendkívül hideg télben a lakosok korábban elképzelhetetlen módszerekhez folyamodtak a túlélés érdekében, ám ennek ellenére is százezrek estek áldozatul a blokádnak.
Korábban
Észak elbarikádozott Velencéje
Németország 1941. június 22-én hajnalban támadta meg a Szovjetuniót. A németek a villámháborús siker érdekében három szovjet nagyváros, Leningrád, Moszkva és Sztálingrád elfoglalását tűzték ki célul.
Hitler az „Észak Velencéjeként” is ismert Néva-parti Leningrád elfoglalásával a Wilhelm von Leeb tábornagy vezette Észak Hadseregcsoportot bízta meg.
A leningrádi hatóságok a németek közeledtével megkezdték a város körül felhúzott védővonal kiépítését.
Az erődítményrendszer felhúzását 1941 júniusának végétől több százezer ember végezte közmunkában.
Több száz kilométer hosszan húzódó tankcsapdák és szögesdrótakadályok, fából összetákolt barikádok és lövészárkok nehezítették a támadók dolgát. A védők körbeaknázták a várost.
Az Észak Hadseregcsoport alakulatai augusztusra megközelítették Leningrád külső védelmi vonalait, miközben a finn hadsereg északról nyomult előre.
A város körül szeptember 8-án bezárult az ostromgyűrű.
Hitler hamarosan egyértelművé tette a szándékait Leningrádot illetően. Mivel nyilvánvaló volt, hogy a város bevételéhez hosszú hónapokra lenne szükség, ami több tízezer német emberéletet követelne, a Führer a lakosság kiéheztetése mellett döntött. Kijelentette: „Szentpétervárt el kell törölni a Föld színéről.”
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
23. A reformáció és a katolikus megújulás
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Brutális boszorkányüldözésbe torkollott a király rögeszméje a 16. századi Skóciában
- A leves, amely megállított egy háborút
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Példát mutatott a világnak Erdély a vallási toleranciában
- A vallásszakadást szentesítette az első vallásbéke
- Családja a végsőkig ellenezte Szalézi Szent Ferenc papi hivatását
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Angyalok vagy egy trágyadomb miatt élhették túl a zuhanást a prágai defenesztráció áldozatai?
- Válás és vallásszakadás – így született meg az anglikán egyház
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot 16:05
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője 15:05
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap