Hét zsarnok kivégzése
2020. június 9. 11:39 Múlt-kor
Korábban
Kötél Szaddám nyakán
„Allah az egyedüli isten, és Mohamed az ő prófétája” – mormolta Szaddám Huszein kötéllel a nyakán 2006. december 30-án helyi idő szerint reggel 6 óra 7 perckor a muzulmán hitvallás, a sahad szövegét.
Irak véres kezű diktátora másodszor is belekezdett a mondatba, ám csak a Mohamed szóig jutott, ugyanis a bitófa padlója kinyílt alatta, ő pedig alázuhant.
Szemtanúk emlékezése szerint a kezében mindvégig egy Koránt tartó Szaddám engedelmesen viselkedett, nem állt ellen kivégzőinek, azt viszont elutasította, hogy fejére fekete csuklyát húzzanak.
Az Irakot 1979 és 2003 között vasmarokkal irányító diktátort, aki országát évtizedes háborúkba vezette be, emberiesség elleni bűnökért ítélték halálra, ugyanis Dudzsail iraki síita faluban 1982-ben 148 embert öltek meg az iraki biztonsági erők, megtorlásul egy Szaddám Huszein elleni merényletkísérlet miatt.
A 180 ezer kurd halálát okozó népirtás ügyét a kivégzés napjáig nem sikerült bizonyítaniuk a vádlóknak.
A diktátor néhány órával a kivégzése előtt még egyszer, utoljára ehetett kedvenc ételeiből.
Az egykori iraki vezetőnek nem voltak nagy igényei: csirkét kért rizzsel, majd egy csésze mézzel édesített forró vizet ivott.
Ezután imádkozott, és a Koránból olvasott részleteket. Szaddám Huszeint szülőfalujában, az észak-iraki Tikrít közelében lévő Audzsában temették el, kevesebb mint 24 órával a kivégzése után.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2014
- Mussolini szeretőjének titkos naplója
- Szexualitás a görög és római vallásokban
- Magyar fürdők és kettétört mankók
- Erotikus és irodalmi lap lett a magyar ős-Playboy
- "Inkább a szexről beszéljenek, mint az áremelésről"
- Az egri vár régészeti kutatásának története
- Középkori kolostorok szemérmetlen titkai
- Azok a csodálatos Gindly lányok
- Templomerődök Erdélyben
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap