Hét különös és bizarr csata a középkorból
2020. október 13. 08:29 Múlt-kor
Korábban
Vakon a csatába
A százéves háború leghíresebb ütközete, az 1346. augusztus 26-i crécy-i csata arról nevezetes, hogy a háromszoros túlerőben lévő, büszke francia lovagsereg súlyos vereséget szenvedett a 16 éves Eduárd walesi herceg vezette angolok ellenében
A hódítók alig száz főt vesztettek, míg a franciáknál több mint tízezer fő maradt a csatatéren.
Bár nyílt harctéren Crécy-nél sütöttek el először ágyút, az angolok nem ennek, hanem szokatlan, hosszúíjakra építő harcmodoruknak köszönhették győzelmüket.
Crécynél két király is holtan maradt a csatatéren, közülük az egyik VI. Fülöp francia uralkodó hűbérese, az 50 esztendős Luxemburgi János cseh király.
A francia oldalon beavatkozó János annak ellenére vállalta az ütközetet, hogy 1339 óta teljesen vak volt.
A csata alatt Jean Froissart francia krónikás szerint ezt mondta kísérőinek: „Uraim, a társaim, a barátaim vagytok ezen az utazáson, azt akarom, hogy vigyetek előre, hogy én is megmutathassam kardomat az ellenségnek”.
A fegyverét valóban megmutatta az angoloknak, ám azok mit sem törődtek ezzel, s a királyt, valamint a kötéllel hozzákötött kísérőit lekaszabolták.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
pápaság
- Már temetésén követelték II. János Pál szentté avatását a hívek
- A Képes Krónika díszmásolatát kapta ajándékba Ferenc pápa
- Magyarországi pápalátogatások
- Prédikálás miatt jelentette fel Husz Jánost az érsek
- A „Hit védelmezője”, VIII. Henrik még Lutherrel is szembeszállt
- A tökéletes naptár nyomában: a szökőnap története
- Másodjára szőrcsuha helyett páncélban zarándokolt IV. Henrik a pápához
- Gátlástalan eszközökkel gyűrték le Itáliát a semmitől vissza nem riadó Borgiák
- Szembenézett a katolikus egyház múltbeli tetteivel II. János Pál pápa
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye 17:05
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál 14:20
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra 13:20
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja 11:20
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót 09:50
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough 09:05
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését tegnap
- Kevés örömet lelt a pesti társasági életben Berzsenyi Dániel tegnap