Halálig szülőföldjére vágyott vissza Geronimo, az apacs gyógyító
2022. március 8. 15:05 Múlt-kor
Korábban
Megadás és tortúra
Az „indiánvadászatban” már meglehetősen tapasztalt amerikaiak apacs nyomkövetőkkel is rendelkeztek, akik hamar Geronimo nyomára leltek.
Maga is dicsérte a későbbiekben üldözői állhatatosságát – miután elhajtották az apacsok lovainak nagy részét a táboruk mellől, nem hagytak nekik pihenőt, és folyamatosan a nyomukban voltak.
A kifárasztott, demoralizált Geronimo megmaradt embereivel megadta magát George Crook tábornok előtt 1886. március 27-én.
Geronimo és harcosai megadásakor jelen volt C.S. Fly fotográfus is, aki a híres fényképsorozatot készítette a „vad indiánok” utolsó szabad perceiről.
A megadásra később így emlékezett vissza: „Crook tábornok azt kérdezte tőlem: »Miért hagyták el a rezervátumot?« Én erre azt mondtam: »Maga azt mondta nekem, úgy élhetek majd a rezervátumon, mint a fehérek. Az első évben kukoricát termesztettem, learattam és elraktam, a következő évben zabot vetettem, majd amikor már majdnem készen állt az aratásra, maga azt mondta a katonáinak, hogy tegyenek börtönbe, és ha ellenállok, öljenek meg. Ha békén hagytak volna, ma már igen jó körülmények közt élnék, de ehelyett maga és a mexikóiak katonákkal vadásznak rám.«”
Geronimót és a többi apacsot – még azokat is, akik segédkeztek elfogásában – a texasi San Antonio melletti Fort Sam Houstonba szállították, majd innen a floridai Pensacola közelében lévő Fort Pickensbe.
Apacs foglyok pihenője a vonatúton (1886. szeptember)
A hadsereg gyors, autonóm eljárása miatt az arizonai hatóságoknak nem volt alkalmuk bíróság elé állítani Geronimót és embereit számos amerikai polgár halálával kapcsolatban.
A szokatlan trópusi klímában az apacsok sorra betegedtek és haltak meg, Geronimóra azonban többen felfigyeltek pénzforrásként: naponta több száz látogatót engedtek be az erődítménybe, hogy cellájában láthassák a „vérszomjas indiánt”.
Az apacsok 1888-ig maradtak Floridában, ezt követően Alabamába, majd az oklahomai Fort Sillbe szállították őket, ahol 1894-ben vetőmagvat és jószágokat kaptak, és az egymáshoz közel álló csoportok kis településekbe tömörültek.
Mindemellett azonban katonai őrizet alatt maradtak, hivatalosan továbbra is mind hadifoglyok voltak.
A megtermelt javakat eladhatták, azonban a befolyó pénz egy részét az állam egy „apacs alapba” csatornázta, melyből az indiánok semmiféle hasznot nem láttak.
Geronimót gyakran látogatták újságírók, akiket a korábbi propaganda által terjesztett történetek tüzeltek fel. Csalódnia kellett azonban mindazoknak, akik a hajdani harcos száz ember skalpjából készült pokrócát akarták látni, ilyen ugyanis nem létezett.
Ő maga csupán egyvalamit szeretett volna: hogy ő és a többi apacs visszatérhessen ősei földjére, az ország délnyugati részére.
„Eltűnünk a föld színéről” – mondta. „Az apacsokat és otthonaikat egymás számára hozta létre maga Uszen [az apacsok teremtő istensége]. Amikor elragadják őket otthonukból, megbetegszenek és meghalnak. Mennyi idő múlva mondhatják majd azt, hogy nincsenek többé apacsok?”
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
7. Életmód és mindennapok a Kádár-korszakban
II. Népesség, település, életmód
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- Lelkiismereti és erkölcsi kérdésnek tekintette az amerikai elnök a Szent Korona visszaszolgáltatását
- Mit keresett Fidel Castro 1972-ben Budapesten?
- A Népliget és a Margitsziget is szóba került, mint az Úttörővasút lehetséges helyszíne
- Ilyen az, ha csináljuk a fesztivált – koncertfotók a ‘80-as évekből
- Ledobni a vörös nyakkendőt – ilyenek voltak a szocialista úttörőtáborok
- Kilincs a túloldalon
- Az én 89-em
- Benzininjekció, néma talpak és Mengele – ártatlan volt-e Tóth Ilona?
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.