Harminc éve halt meg Carl Lutz svájci diplomata
2005. február 11. 13:02
Lutz 1942-45-ben budapesti konzul volt, és több ezer ember életét mentette meg.
Apja egy kőfejtő tulajdonosa volt, anyja metodista gyülekezetben tevékenykedett. Vallásos neveltetése nem volt mentes az antijudaizmustól. 1913-ban kivándorolt Amerikába, évekig fizikai és irodai segédmunkával kereste kenyerét Saint Louisban. 1920-ban Svájc washingtoni nagykövetségén lett angol-német levelező. Itteni jövedelméből tanult, a George Washington Egyetem esti hallgatójaként diplomázott. Nyolc évig svájci konzul volt Philadelphiában, 1935-ben helyezték Palesztinába.
1944. március 19., Magyarország német megszállása előtt is foglalkozott zsidó ügyekkel: a palesztinai brit hatóságok korlátozott számban adtak beutazási engedélyt, ezen dokumentumok birtokosait a magyarok kiengedték. Mintegy tízezren jutottak így ki Románián, Bulgárián és Törökországon át Palesztinába. A bevá ndorlási engedélyeket a Zsidó Ügynökség a budapesti cionistáknak továbbította, akik a Nagy-Britannia érdekeit is képviselő Lutz-cal napi kapcsolatba kerültek. Lutz kihasználta, hogy a palesztinai brit hatóságok engedélyezték nagyobb számú zsidó beutazását, s Veesenmayer nagykövet is hozzájárult 7-8000 zsidó kiengedéséhez.
Ekkor kezdődött a védlevelek és védútlevelek (Schutzbriefe, Schutzpasse) készítése, ezek igazolták, hogy birtokosuk rajta van a listán. Svájc 62 ezer védlevelet adott ki, a svédek, akiknek Lutz átadta tapasztalatait, Wallenberg vezetésével hasonló számú dokumentumot gyártottak. Mindkét követség okmányait nagy tételben hamisították cionista fiatalok a Vadász utcai Üvegházban, s bár egyik sem jelentett igazi védelmet, mégis, előfordultak súrlódások a svájci és svéd diplomaták közt.
Lutz, Svédország, Portugália, Spanyolország és a Vatikán diplomatáival együttműködve szorgalmazta: közösen lépjenek fel a magyar kormánynál és a nácik magyarországi képviselőinél. 1945 tavaszán a szovjet hatóságok két svájci diplomatát elhurcoltak, Lutzot és másokat pedig kiutasították az országból. Lutz berni főnökei nem vették át jelentését, s eltitkolták tevékenységét a nagyvilág előtt, sőt megrovásban részesítették, hatáskör-túllépéssel vádolták, mert kollektív útleveleket adott ki. Ausztriában, bregenzi konzulként fejezte be diplomáciai pályafutását.
Izrael értékelte tevékenységét, Haifában már 1958-ban utcát kapott, a Jad Vasem 1964-ben tüntette ki, első svájciként A világ igaza kitüntetéssel. Lutz megpróbálta elismertetni munkásságát, lobbizott a Nobel-békedíjért is, a magyar hatóságoknál azzal érvelt, hogy ő több házat helyezett Pesten védelem alá, mint Wallenberg. Mégis csak halála után kapott emléktáblát a Dohány utcában. 1991-ben a Dob utcában leplezték le emlékművét, amely svájci közadakozásból készült. 2004-ben bejelentették, hogy az ún Üveghéban (Vadász utca 29.) emlékszobát hoznak létre tiszteletére.
(MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
18. IV. Béla uralkodása és a tatárjárás
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Élete utolsó évtizedét a fiával való háborúskodással töltötte IV. Béla király
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Kétnapi járóföldre mindent holttestek borítottak a muhi csata után
- A legenda szerint Árpád-házi Szent Kinga imádsága mentette meg Lengyelországot a tatárdúlástól
- Mégsem az extrém időjárás kergethette ki a tatárokat a Kárpát-medencéből
- Batu kán és a szláv favágók
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.