Munkácsy Mihály születésére emlékeztek a Fiumei úton
2024. február 21. 11:20 MTI
Munkácsy Mihály festőművész születésének 180. évfordulója alkalmából tartott megemlékezést kedden a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) a Fiumei úti sírkertben.
fotó: MTI / Illyés Tibor
Korábban
A rendezvényen Móczár Gábor, a Nemzeti Örökség Intézete főigazgatója kiemelte, hogy Munkácsy Mihály Európában és az Amerikai Egyesült Államokban is jól ismert a műgyűjtők és művészepártoló közönség körében.
Felidézte, Munkácsy Mihály 1911-ben átadott, a magyar Géniuszt ábrázoló, 2001 óta védett síremlékét Telcs Ede szobrászművész alkotta. Munkácsy sírja körül alakult ki a Fiumei úti sírkertben a művészparcella.
Móczár Gábor elmondta, hogy néhány éve újjáéledni látszik mecénási kultúra. Rákay Philip és felesége, Wieber Orsolya felajánlása révén a Petőfi-emlékévben megújult a Petőfi-család sírboltja; Pákh Imre műgyűjtő és felesége, Pákh Nelli magánfelajánlásából pedig a Nemzeti Örökség Intézete újíttatta fel Munkácsy Mihály síremlékét, amelyet 2023 májusában adtak át – emlékeztetett a főigazgató.
Boros Judit művészettörténész kiemelte, hogy Munkácsy Mihály olyan romantikus tehetség volt, aki pályája nagy részében ellen tudott állni a tudós akadémizmusnak és anekdotizálásnak is.
„Ennek köszönhető, hogy Munkácsy Siralomház című festményének jól áttekinthető képi világa a romantikának és a realizmusnak olyan drámai szintézisét teremtette meg, amely egyszerre volt ismerős és újszerű és keltett ezáltal feltűnést Párizsban” – fogalmazott Boros Judit.
Bár Munkácsy Mihály élete nagy részét külföldön töltötte, mindig magyarnak érezte és vallotta magát - hangsúlyozta a művészettörténész.
Munkácsy Mihály (1844-1900) Lieb Mihály Leó néven Munkácson született egy 18. század elején bevándorolt bajor hivatalnokcsalád leszármazottjaként. Életét a Szamossy Elek festőművésszel való találkozás változtatta meg. Rajta keresztül jutott Munkácsy az Országos Magyar Képzőművészeti Társulathoz, ahol Ligeti Antal festő segítette.
1867-től állami ösztöndíjjal Münchenben – Szinyei Merse Pállal és Benczúr Gyulával – és Párizsban tanulhatott, de Bécsben és Düsseldorfban is megfordult. Hatott rá a romantika, a realizmus és a historizmus. Első nagy sikere az Ásító inas, majd a Siralomház (1869) című festménye volt. 1871 végén Párizsba költözött. Az 1870-es évek közepétől az élet nehézségeitől megfáradt, egyszerű emberek realista stílusú ábrázolása helyett inkább az előkelő városi polgárság és a főúri körök elvárásai szerint alkotott.
Hatalmas vásznaival az egész világot meghódította, leghíresebb alkotásai a Krisztus-trilógia darabjai. Elsőként 1881-ben, a Krisztus Pilátus előtt című alkotása, majd 1884-ben a Golgota készült el, végül a hatalmas európai és amerikai siker után folytatásuk, az Ecce homo (1896). 1891 és 1893 között dolgozott a honfoglalás méltó megörökítésén.
A Budapesten 1879-ben bemutatott Milton című képét Charles Sedelmeyer osztrák műkereskedő vásárolta meg, miután az előző évben tíz évre szóló értékesítési szerződést kötött a festővel. Ennek részeként Munkácsy alkotásait több európai városban belépőjegy ellenében tárta a nagyközönség elé. Az együttműködésnek köszönhetően Munkácsyt Amerikában is megismerték, ahonnan sok megrendelést kapott. Munkácsy Mihály egy Bonn melletti szanatóriumban halt meg 1900-ban.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
10. Államalapítás és az új rend megszilárdulása Magyarországon a 10–13. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Valószínűtlen, hogy csúf külsejű lett volna Könyves Kálmán
- A fogadalmat tett Szent Margit az első férjjelöltjét, a lengyel királyt látni sem óhajtotta
- Férje halála után számos megaláztatást kellett elviselnie Árpád-házi Szent Erzsébetnek
- 10 érdekesség az Árpád-házi királylányokról
- Egyensúlyteremtő képességében rejlett Szent István sikereinek titka
- A legenda szerint a tatárdúlástól is imával mentette meg Lengyelországot az aszkéta életű Árpád-házi Szent Kinga
- Nem talált kiutat királysága és alattvalói érdekellentéteiből IV. László
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Öt trónkövetelő, akinek valóban volt esélye a magyar korona megszerzésére
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap
- Saját korában több összeesküvés-elmélet is keringett Napóleon haláláról tegnap
- Hiába okozott negyvenféle betegséget, a kor divathölgyei ragaszkodtak a fűzőhöz tegnap
- Magyar viseletet öltött Mária Terézia a Szent István-rend első adományozásakor tegnap
- A lettek döntő többsége a függetlenségre szavazott 1991-ben 2024.05.04.