10 tény a Mikulásról
2023. december 6. 19:05 Múlt-kor
A Coca-Cola-reklámokban feltűnő kövérkés, mosolygós, piros kabátos Mikulás az italkészítő 1931-es kampányában jelent meg először.
A Mikulás egy 1914-es japán ábrázoláson
Korábban
1. Szent Miklós Krisztus után 280 körül születetett a ma Törökországhoz tartozó Patara városában. A jómódú családból származó, az aszkéta életmódhoz vonzódó ifjú egyházi pályára lépett. Myra (Müra) – ma: Demre, Törökország – városának püspöke lett. A hagyomány szerint 52 esztendeig töltötte be hivatalát és ez idő alatt messze földön híre ment bőkezűségének, jóságának.
2. 343. december 6-án hunyt el, halálának napja a nyugati kultúrkörben a gyermekek megajándékozásának ünnepe lett.
3. Szent Miklós hamvainak egy részét kereskedők vitték kis-ázsiai nyughelyéről az olaszországi Bariba. Földi hamvainak, csontjainak másik fele az első keresztes háború idején Velencébe került.
4. A török állam napjainkban komoly erőfeszítést tesz azért, hogy Szent Miklós ereklyéit visszaszerezze Olaszországtól.
5. Kezdetben a krampuszok, angyalok és a manók voltak a Mikulás segítői. Idővel eltűntek az angyalok, és csak a krampuszok meg a manók maradtak.
6. A kéményen keresztül leereszkedő télapó alakja Washington Irving New York története című, 1809-ben kiadott könyvében jelent meg legelőször.
7. Clement Clarke Moore amerikai költő 1822-ben megalkotott, Szent Miklós látogatása címet viselő költeményének köszönhetően terjedt el a köztudatban a Télapó ajándékszállításra szolgáló szánja, és a szánt húzó rénszarvasok száma.
8. Az első „nagyáruházi” télapó James Edgar massachusettsi üzletember volt, aki 1890-ben öltötte fel a piros ruhás jelmezt.
9. A Coca-Cola-reklámokban feltűnő kövérkés, mosolygós, piros kabátos Mikulás az italkészítő 1931-es kampányában jelent meg először.
10. A csokitélapó gyártása 1934-ben kezdődött Magyarországon.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2021
- Ókori emberáldozatok
- A magyar könnyűzene a hetvenes években
- Az MSZMP-tömegszervezetek mindennapjai
- Piranesi rézkarcbörtönei
- Itt a szép, itt a jó, itt a parázs gesztenye!
- A szepesgörgői Görgey–Csáky-kastély
- Magyar konyha a gulyás előtt
- A háztáji gazdálkodás kialakulása és szerepe
- Az Én évtizede a rockzenében
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját 20:20
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége 18:05
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap