10 dolog, amit nem tudtál Napóleonról
2023. november 22. 19:05 Múlt-kor
Bár a történészek sokáig 157 centiben adták meg Napóleon testmagasságát, valójában 168 cm magas volt, vagyis ezen a téren a korban teljesen átlagos paraméterekkel rendelkezett.
1. A korzikai születésű, olasz származású Napóleon egészen a Joséphine-nel 1796-ban megkötött házasságáig „Buonapart” alakban írta a nevét.
2. Bár a történészek sokáig 157 centiben adták meg Napóleon testmagasságát, valójában 168 cm magas volt, vagyis ezen a téren a korban teljesen átlagos paraméterekkel rendelkezett.
3. Napóleon már az első nagyobb katonai sikerét jelentő itáliai hadjárat során is igyekezett kiaknázni a propaganda nyújtotta lehetőségeket: csak 1796 és 1798 között harminchét rézmetszet készült róla.
4. Az 1799-ben megindított szíriai hadjárat során Napóleon ópium-túladagolással végeztette ki sebesült és járványtól szenvedő katonáit, nehogy az ellenség kezére kerüljenek.
5. Napóleon 1804-ban kiadott, később Code Napoléon névre átkeresztelt Polgári törvénykönyvének (Code Civil) egyes rendelkezései a mai napig érvényben vannak.
6. Napóleonra sokan istenként tekintettek. Egy pap egy alkalommal azt tanácsolta a franciaországi zsidóknak, hogy ne várják tovább a Messiást, mivel az nem más, mint a francia császár.
7. A Napóleon oroszországi hadjáratában részt vevő mintegy 600 ezer katonából alig több mint 100 ezren tértek vissza, de a fertőzések következtében sokan csak ezután vesztették életüket.
8. Napóleon emésztési zavarai miatt folyamatosan édesgyökeret rágcsált. A gyógynövény túlfogyasztása miatt teljesen besárgultak a fogai.
9. Louisiana 1803-ban Franciaországtól került az USA-hoz, miután Napóleon – részben háborús költségei fedezése érdekében – 15 millió dollárért eladta a területet.
10. Bár egy 20. századi elmélet szerint Napóleon arzénmérgezés áldozata lett, valójában gyomorrák végzett vele Szent Ilona szigetén.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2020
- Öltözködés és szépségápolás a császárkori Rómában
- Hét halálos divattrend
- Galgamácsa királyi vadászkastélya
- Divat a második világháborútól a rendszerváltásig
- Aki elhozta Párizst Budapestre
- A Mona Lisa titokzatos elrablása
- Titokzatos óriáshordók Pest-Budán
- A darázsderék tündöklése és bukása
- Rubens fejedelmi falvédői
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap