Újkőkori települést találtak a tenger alatt Horvátországban
2021. június 16. 10:27 MTI
Hat és fél ezer éves újkőkori település maradványaira bukkantak horvát búvárok az Adriai-tenger legdélibb részén, Korčula sziget partjainál, a tengerszint alatt 4,5 méter mélyen – írta a Jutarnji List című horvát napilap kedden.
Korábban
Mate Parica, a zárai (Zadar) egyetem régésze elmondta: a település tervszerűen, hétszög alakban épült, ami a korszakot tekintve fantasztikus.
„Krisztus születése előtti, körülbelül 4500 éves kultúráról beszélünk” – magyarázta.
„Az ilyen leletek ritkának számítanak a világban, általában barlangokban, nem a tengerszint alatt bukkanunk településmaradványokra” – hangsúlyozta a szakember, hozzátéve, hogy az egykori településre légi felvételek alapján, véletlenül találtak rá.
Az elsüllyedt falu 70 méterre terül el Korcula város partjaitól, 4,5 méter mélyen a tengerszint alatt, védve a széljárástól, az iszapba ágyazódva, így jó állapotban maradt fenn.
Marta Kalebota, a helyi múzeum kurátora elmondta: a feltárás rendkívül sikeres volt. A maradványok között kovakőből készült késeket is találtak, amelyekre a föld felszínén ilyen jó állapotban nem gyakran bukkannak régészek.
Nagyobb edények is kerültek elő, amelyeket különböző karcolatokkal és vörös festékkel rajzolt motívumokkal díszítettek.
„Jövőre további feltárásokat szeretnénk végezni, ez persze függ a pénzügyi lehetőségeinktől” – hangsúlyozta a kurátor, megjegyezve, hogy a part menti tengerfenék még számos titkot rejt, amelyet még fel kell fedezniük.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap
- Saját korában több összeesküvés-elmélet is keringett Napóleon haláláról tegnap
- Hiába okozott negyvenféle betegséget, a kor divathölgyei ragaszkodtak a fűzőhöz tegnap
- Magyar viseletet öltött Mária Terézia a Szent István-rend első adományozásakor tegnap