Nem kért a lovagi címből az első nem-európai irodalmi Nobel-díjas
2020. augusztus 7. 12:26 MTI
Hetvenkilenc éve, 1941. augusztus 7-én halt meg Rabindranath Tagore Nobel-díjas bengáli nyelvű indiai író, költő. Hatalmas életművet hagyott hátra, mintegy 50 verseskötetet, 19 regényt, 40 drámát, több száz elbeszélést, kétezer dalt.
Korábban
Gazdag és befolyásos brahman családban született 1861. május 7-én Kalkuttában. Nagyapja egyik alapítója, apja, Debendranath Tagore pedig vezetője volt a nyugati és indiai vallásrendszerek összehangolására törekvő Bráhmo Szamádzs vallási és társadalmi reformtársaságnak.
Családjuk életét, a gyerekek neveltetését is e kettősség jellemezte, naponta olvasták a régi szanszkrit vallásfilozófiai műveket, az upanisadokat, de a Bibliát is jól ismerték. Ez a szellemi sokszínűség nagy hatással volt Tagore későbbi művészi munkásságára is. Első verseit nyolcéves korában írta, 17 évesen pedig megjelent versgyűjteménye, amelyet barátai állítottak össze meglepetésként.
Iskoláit több helyen végezte, a Bengáli Főiskolán történelmet és művészeteket tanult, majd Londonban jogot hallgatott, de mivel nem bírta a számára zord éghajlatot, visszatért hazájába. Ekkor írta meg első, mitológiai témájú zenedrámáit, az európai és az indiai tradicionális zene ötvözeteit.
1883-ban megnősült, feleségétől két fia és három lánya született. 1890-ben Kelet-Bengáliába (a mai Bangladesbe) utazott, ahol néprajzi gyűjtéssel foglalkozott, majd a családi birtokokat igazgatta, s megismerkedett az ott dolgozó parasztok nyomorúságos mindennapi életével, szokásaival, nyelvével.
Az 1893 és 1900 közötti időszak művészi pályájának legtermékenyebb korszaka. Versei, a misztikus-szimbolikus líra páratlan zeneiségű remekei több kötetben is megjelentek, köztük legismertebb a Szónár tari (Aranyladik), Csitrá (Tarka), Csaitáli (Kései aratás), Ksaniká (Pillanatok). Elbeszéléseiben a parasztok sorsával, a nők helyzetével foglalkozott, és ő volt az első az indiai irodalomban, akinek prózai műveiben a szereplők cselekedeteinek pszichológiai magyarázata is megjelent.
1901-ben birtokán létrehozta a Visva-Bharat iskolát, ahol az indiai és a nyugati oktatási elvek ötvözésén munkálkodott. Az iskola 1921-től egyetemként működik, jelenleg az író emlékét megörökítő múzeum is található benne. Az 1900-as évek elején családjában több tragédia is történt, menedékként a politikai életbe vetette magát. Kapcsolatba került Gandhival is, mivel azonban Tagore csak az erkölcsi-szellemi függetlenséget kívánta elérni, egy idő után a háttérbe szorult.
1912-ben ismét Angliába utazott, ahol lefordította angol nyelvre a három évvel azelőtt írott Gítándzsali (Áldozati énekek) című versciklusát. Az isteni és az emberi szeretetről, annak megnyilvánulásáról szóló művet prózába ültette át, emiatt sokat veszített szépségéből, de még így is nagy sikert aratott. Yeats és Ezra Pound is lelkesen nyilatkozott róla, és 1913-ban első nem-európaiként megkapta érte az irodalmi Nobel-díjat. (A művet magyarul Szentirmay Gizella tolmácsolásában olvashatjuk.)
1915-ben V. György brit király lovagi címmel tüntette ki, erről azonban a költő az 1919. évi amritszári tüntetés vérbe fojtása miatt lemondott. Számos külföldi meghívást kapott, 1916 és 1934 között járt Japánban, Kínában, Jáva szigetén, Iránban, a Szovjetunióban, az Egyesült Államokban. Magyarországra 1926-ban szívbetegségét gyógyíttatni jött, a balatonfüredi szanatóriumban töltött hosszabb időt, a városban hangulatos sétány őrzi a nevét.
Az írás és a zeneszerzés (több verséhez is maga komponált zenét) mellett hetvenéves korában a festészet mesterfogásait is elsajátította, halála után számos festménye és tusrajza került elő. Élete utolsó éveit visszavonultan töltötte, több írásában is felemelte szavát a háború és a fasizmus embertelensége ellen. Kalkuttai otthonában halt meg 1941. augusztus 7-én.
Hatalmas életművet hagyott hátra, mintegy 50 verseskötetet, 19 regényt, 40 drámát, több száz elbeszélést, kétezer dalt. Egyik verse, a Dzsana-gana-mana, amelynek zenéjét is ő szerezte, India himnusza lett, amelyet a függetlenné válás után, 1950-ben fogadtak el hivatalosan. Amar Szonar Bangla, azaz Arany Bengáliám című verse nyomán pedig a bangladesi himnusz született meg, ezt az ország függetlenné válása után, 1971-ben fogadták el.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
10. A reformkor fő kérdései
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Miért volt vértelen 1848. március 15-e?
- A nyelv átalakításáról szóló vitát is beindította a magyar államnyelvvé tétele
- Az irodalomban és a politikában is maradandót alkotott Kemény Zsigmond
- Az 1848-49-es szabadságharcban is tevékeny szerepet vállalt Irinyi János
- Alacsonyabb származása miatt sosem teljesülhetett be Vörösmarty első szerelme
- A cenzúra kicselezése érdekében adott alcímet a Himnusznak Kölcsey Ferenc
- Alig épült meg, máris történelmi esemény színhelye lett a Nemzeti Múzeum
- Nem láthatta színpadon a Bánk bánt Katona József
- Csatatértől az elmegyógyintézetig: ki volt Széchenyi István gróf?
- Órákon keresztül „hallgatta ki” egy lázadó fejét Haiti diktátora 09:50
- Máig nem tudni, pontosan miért lázadt fel a Bounty legénysége 09:05
- A Kongresszus csak vonakodva adott támogatást Morse forradalmi találmányához tegnap
- Énekléssel és olvasással oldotta fel gyermekkori traumáit Őze Lajos tegnap
- Az őslakosok iránti meg nem értés okozta Magellán vesztét tegnap
- Már temetésén követelték II. János Pál szentté avatását a hívek tegnap
- Halála után évekig rebesgették Lincoln gyilkosáról, hogy még mindig életben van 2024.04.26.
- A Loire-t hozta el az Alföldre a tiszadobi Andrássy-kastély 2024.04.26.