Újjáépítik a New York-i Kínai negyed tavaly leégett történelmi épületét
2020. július 6. 14:34 MTI
Újjáépítik a manhattani Kínai negyed egy tavaly leégett történelmi épületét. New York polgármestere, Bill de Blasio nyolcvan millió dollárt (25 milliárd forintot) ígért a beruházásra.
Korábban
A polgármester felidézte, hogy a Mulberry Street 70 alatt álló épület, amely Chinatown közösségének központja volt, januárban égett le.
Mint mondta, a város kéz a kézben dolgozik a közösséggel, hogy megőrizzék az épület gazdag történelmi örökségét, és ismét visszahozzák az életbe.
A metropolisz egy olyan tanácsadó bizottságot is felállított, amely három hónap alatt összegyűjti a közösségből érkező ötleteket a terület jövőjével kapcsolatban.
"Ez a történelmi épület az egész környék számára fontos, azt akarjuk, hogy a helybeliek is részt vegyenek az újjáépítésében" - hangsúlyozta Lisette Camilo, a New York-i közigazgatás egyik illetékese.
Az 1893-ban épült, eredetileg iskolaként működő ötszintes épület több mint száz éve adott otthont különböző képzési központoknak, társadalmi szervezeteknek és közösségi csoportoknak.
Nemzedékeken át egyik fontos helyszíne volt a kínai amerikaiak közösségének, és komoly szerepe volt beilleszkedésükben az amerikai társadalomba.
Az épület újjáépítésénél figyelembe veszik a hely történelmi értékeit, és miután ismét megnyílik, minden a tűz miatt kiköltöztetett bérlőt szívesen látnak ismét - ígérte a polgármester.
Az épület második emeletén működött az Amerikai Kínai Múzeum (MOCA), melynek több mint 40 éves gyűjteményében 85 ezernél is több műtárgy volt. A múzeum értékei szerencsére nem pusztultak el a tűzben.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
27. Az első világháború és következményei
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Utazás a frontra, spanyolnátha, leleplezett viszony: mozgalmas év volt Franklin Roosevelt számára 1918
- A gránát még célt tévesztett, a lövések halálosan megsebesítették a főhercegi párt Szarajevóban
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- Az első világháború harcainak valóságos időkapszulája került elő az olasz Alpokban
- Románia hadba lépését késleltette, Olaszországét azonban már nem tudta megakadályozni a gorlicei áttörés
- Háború, spanyolnátha, leleplezett viszony – sok fordulatot hozott Franklin Roosevelt életébe az 1918-as év
- Bár ebben reménykedett, Fritz Haber vegyi fegyverei nem tudták eldönteni az I. világháborút
- Az I. világháborús francia sisakok nagyobb védelmet nyújtottak, mint a mai amerikaiak
- Sártenger, életveszély és felelősség – az első világháború futárai
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap