Az NDK egyik legnagyobb műkincslopásának tárgyai kerülhettek elő
2019. december 9. 16:15 MTI
Négy évtizeddel ezelőtt ellopott festmények kerülhettek elő Németországban. Az egykori Német Demokratikus Köztársaság (NDK) területéről ellopott öt alkotás eredetiségét jelenleg egy berlini laboratóriumban vizsgálják.
Korábban
A gothai kastélymúzeumból 1979 decemberében lopták el a festményeket, köztük a flamand Frans Hals (1582-1666) és Anthony van Dyck (1599-1641) műveit. Az eset az NDK egyik legnagyobb műtárgylopásaként vonult be a történelembe.
Nevüket elhallgató emberek egy ügyvéden keresztül vették fel a kapcsolatot a kastély alapítványával 2018 júliusában, azt állítva, hogy náluk vannak a képek, ám nem tudják megfelelő módon igazolni, hogy az alkotások miként kerültek hozzájuk.
Idén szeptemberben aztán sikerült megállapodni a képek visszajuttatásának menetéről. A Berlini Állami Múzeumok szakértői jelenleg a festmények eredetiségét vizsgálják.
A berlini rendőrség szóvivőjének pénteki közlése szerint két német férfi ellen folyik jelenleg nyomozás zsarolás és műtárgylopás gyanúja miatt a festményekkel összefüggésben. A rendőrség csütörtökön razziákat is tartott szerte Németországban.
Az értékes festményeket 1979. december 14. viharos éjszakáján lopták el és az elkövetők legalább egyike mászóvasat használva jutott be a kiállítótérbe. Mindössze néhány nappal később aktiváltak volna egy teljesen új riasztórendszert a kastélymúzeumban.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Hitler
- Lecserélte a francia forradalom jelszavait a németekkel kollaboráló rezsim
- Újabb lépés a diktatúra felé: a Reichstag felgyújtása
- A holokauszt áldozataira emlékezünk a mai napon
- Megújulva, múzeumi kiállítótérként adták át az egykori levéltár épületét Kaposváron
- Hitler legbelső titkait is elárulta a szövetségeseknek korábbi bizalmasa, „Dr. Sedgwick”
- Nemcsak információs küzdelemben, tűzharcban is alulmaradtak a sörpuccs kirobbantói
- Perceken múlt, hogy elkerüljük a második világháborút
- Mondvacsinált „provokációra” válaszul kezdődött el a második világháború
- Mit érhetett volna el valójában a Valkűr-hadművelet sikere?
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja 16:05
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon 14:20
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál 11:20
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről 09:50
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné 09:05
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye tegnap
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál tegnap