Idén már több mint százezer turista látogatta meg a csernobili nukleáris katasztrófa övezetét
2019. november 5. 12:17 MTI
Idén eddig rekordszámú, mintegy 107 ezer turista látogatott el a csernobili atombaleset övezetébe - számolt be róla hétfőn az ukrán sajtó a tiltott zónát kezelő állami ügynökség sajtószolgálatára hivatkozva.
Korábban
A közlemény szerint a látogatók száma különösen tavasszal ugrott meg. Az ügynökség szerint a turisták számának jelentős növekedésében elsősorban az játszott szerepet, hogy számos infrastrukturális fejlesztést hajtottak végre, egyebek mellett elektronikus belépőjegyeket vezettek be, ami megkönnyíti a bejutáshoz szükséges adminisztrációt. Emellett az HBO Csernobilról készített sorozata is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy megnőtt az érdeklődés a nukleáris katasztrófa sújtotta terület iránt.
A látogatók többsége - 80 százaléka - külföldi volt, a legtöbben, 15 738-an Nagy-Britanniából érkeztek. A turisták második legnépesebb csoportja Lengyelországból (9378) érkezett, őket követi a sorban Németország (7826), az Egyesült Államok (5580) és Csehország (4063). Volodimir Zelenszkij ukrán elnök júliusban adott ki rendeletet, amelyben arra utasította az illetékes szerveket, hogy dolgozzanak ki stratégiát arra, miként lehet fellendíteni a csernobili zóna turisztikai forgalmát.
Augusztus 1-jén a tiltott zónát kezelő állami ügynökség bejelentette, hogy kidolgoztak egy vízi útvonalat, amely lehetővé teszi, hogy a turisták a Pripjaty és az Uzs folyón haladva tekinthessék meg a területet. Az ügynökség mostani közleményében beszámolt arról is, hogy azóta nem csak vízi, de légi megtekintési lehetőségekkel is bővítették kínálatukat, valamint növelték az idegenvezetők számát, és kétnyelvű információs táblákat is kihelyeztek.
Összehasonlításképpen: 2018 januárja és októbere között a mostaninak alig több mint a fele, mintegy 62 ezer turista látogatta meg a csernobili övezetet - derült ki az ügynökség által a Facebookon közzétett grafikonból.
A világ eddigi legsúlyosabb atomerőmű-katasztrófája 1986. április 26-án következett be az akkor a Szovjetunióhoz tartozó Ukrán SZSZK területén, a Kijevtől kevesebb mint 100 kilométerre északra fekvő csernobili erőmű negyedik blokkjában. Robbanás következtében részben megsemmisült a reaktor aktív övezete, a levegőbe nagy mennyiségű radioaktív anyag került, és sugárfelhő borította be Európa nagy részét. A katasztrófa miatt az erőmű 30 kilométeres körzetében a teljes lakosságot evakuálták.
A sérült négyes blokkot 1986 novemberében egy ideiglenes betonszarkofággal fedték le. Az új, korszerű, az ígéretek szerint 100 évre biztonságot nyújtó védőburkot a Novarka francia konszern építette, a munkálatok 2011-ben kezdődtek. A műszaki csúcsteljesítménynek számító, 36 ezer tonna súlyú, 110 méter hosszú, 257 méter széles és 105 méter magas, félhenger formájú acélszarkofág 1,5 milliárd euróba került. A projekt fő szponzora az Európai Fejlesztési és Újjáépítési Bank (EBRD) volt, de Ukrajna jelentős támogatásokat kapott a költségek fedezéséhez az Európai Uniótól, európai országoktól, továbbá Oroszországtól, az Egyesült Államoktól, Kanadától és Japántól is. Az új védőburkot 2016 végén helyezték rá a négyes blokkra.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
27. Az első világháború és következményei
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Utazás a frontra, spanyolnátha, leleplezett viszony: mozgalmas év volt Franklin Roosevelt számára 1918
- A gránát még célt tévesztett, a lövések halálosan megsebesítették a főhercegi párt Szarajevóban
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- Az első világháború harcainak valóságos időkapszulája került elő az olasz Alpokban
- Románia hadba lépését késleltette, Olaszországét azonban már nem tudta megakadályozni a gorlicei áttörés
- Háború, spanyolnátha, leleplezett viszony – sok fordulatot hozott Franklin Roosevelt életébe az 1918-as év
- Bár ebben reménykedett, Fritz Haber vegyi fegyverei nem tudták eldönteni az I. világháborút
- Az I. világháborús francia sisakok nagyobb védelmet nyújtottak, mint a mai amerikaiak
- Sártenger, életveszély és felelősség – az első világháború futárai
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud 16:05
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját 14:20
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban 12:10
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap