Méhész a fellegekben
2018. május 29. 08:34 Múlt-kor
„Nos, George, megfogtuk a gazfickót!” - így foglalta össze röviden Edmund Hillary hegymászó barátjának, George Lowe-nak a Mount Everest meghódításának történelmi tényét 1953. május 29-én, 11.30 perckor.
Korábban
A „gazfickót” egy brit mérnökről és geodétáról Sir George Everestről neveztél el, aki mellesleg India első feltérképezéséből is kivette a részét. Névadókhoz méltóan, a britek voltak az elsők, akik megpróbálkoztak a világ legmagasabb csúcsának a meghódításával is. Bár az 1922-es expedíció sikertelenül végződött, George Finch-nek sikerült egészen 8320 méterig felmásznia. A két évvel későbbi a csúcstámadás már emberéleteket követelt: két legendás hegymászó George Mallory és Andrew Irvine rejtélyes körülmények között, 8450 méteres magasságban eltűnt. Tulajdonképpen még ma is vita tárgya, hogy vajon feljutottak-e a világ tetejére vagy sem.
Mallory és a Mount Everest halálos „csúcstalálkozója” idején az új-zélandi Edmund Hillary még csak öt éves volt. Hillary vonzalma a hegymászáshoz 16 éves korában kezdődött egy a Mount Ruapehu vulkánhoz indított kirándulásnak köszönhetően. Miközben méhészként kereste a kenyerét, az ambiciózus fiatalemberből lassan profi hegymászó lett, aki élete nagy lehetőséget 1953-ban kapta meg, amikor beválogatták az 1953-as brit Mount Everest expedíció tagjai közé.
Az 1953-ban a Mount Everestre indított expedíció már a kilencedik próbálkozás volt a sorban, amelynek célja a világ legmagasabb pontjának meghódítása volt. Az oxigénpalackokkal felszerelt csapat április és május folyamán fokozatosan, táborról-táborra haladt a csúcs felé. Az első csúcstámadást Tom Bourdillon és Charles Evans nevéhez fűződik, akik május 26-án indították el akciójukat. A hegymászó páros 100 méterre volt a csúcstól, de légzőkészülékük, amely az éltető oxigént pumpálta szervezetükbe, csődöt mondott, így a kimerült alpinistáknak vissza kellett fordulniuk. A „második hullám” Tendzing Norgaj nepáli serpa hagymászó és Edmund Hillary, aki két órával a nagy menetelés előtt még a csonttá fagyott bakancsát melegítette, azonban sikerrel járt és május 29-én 11.30 perckor felért a világ tetejére, a 8848 méter magas csúcsra.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
12. A középkor és a kora újkor kultúrája
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Nem volt elragadtatva a ferences szerzetes, aki a tatárjárás után a mongolok fővárosába látogatott
- A felnőttek több mint tizede szenvedhetett rákos megbetegedésben a középkori Angliában
- A középkorban sem volt mindig stigma „bűnben élni”
- „Legnagyobb ellensége” fejezte be a Szent Péter bazilika tervezőjének életművét
- Valóban annyira mocskosak voltak a középkori emberek?
- Habár meggazdagodott műveiből, munka közben csak kenyeret és vizet fogyasztott Michelangelo
- Miért hordtak röhejesen hosszú orrú cipőket a középkorban?
- Donatello híres Dávid-szobrát eredetileg a firenzei dómba szánták
- 10 tény a Mona Lisáról
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap