Legázolta a Nazca-vonalakat egy eltévedt kamion
2018. január 31. 10:38 MTI
Rossz irányba tévedt egy kamion Peruban és megrongálta a híres Nazca-vonalakat – közölték a hatóságok. Az alig több mint fél évszázada felfedezett, csak a levegőből látható, több mint 2000 éves mértani alakzatok monumentális állatfigurákat és növényeket ábrázolnak a perui Pampas de Jumana fennsíkon.
Korábban
A jármű január 27-én tévedt a tiltó táblák ellenére az UNESCO világörökségi listáján szereplő helyszínre, és „megrongálta a fennsík felületét, így három rajzot” – közölte a kulturális minisztérium. A helyszín őrei őrizetbe vették a behatolót és feljelentést tettek ellene a rendőrségen. A vezetőt bíróság elé állítják. A kamion mintegy 100 méter hosszú, mély nyomot hagyott maga után a tárca közleménye szerint.
A Nazca-vonalak évekig a világ egyik legnagyobb rejtélyének számítottak. Régészek szerint a 750 négyzetkilométernyi területen elterülő vonalak a sivatagban, az Andokban és az őserőkben élő nazca indiánok szertartásait szolgálták.
A Nazca-sivatagban eső híján eróziótól védett vonalak többek között egy 135 méter széles majmot, egy 46 méter hosszú pókot, egy 66 méter szárnytávolságú kolibrit és egy 300 méter hosszú és 54 méter széles óriási madarat ábrázolnak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Biblia
- Március 18-án teremtette Isten a világot a középkori emberek szerint
- Krisztus megkeresztelésének emlékét őrzik a vízkereszti hagyományok
- Pontos számítások helyett a hagyomány határozza meg Jézus születésének napját
- Néhány perc alatt, rekordáron elkelt a legkorábbi ismert héber Biblia
- A világ legrégebbi ismert Bibliáját állítják ki Tel-Avivban
- A középkorban pontosan kiszámolták a teremtés kezdetének dátumát is
- Mit csinált Krisztus Márta és Mária házában?
- Jézus Krisztus három megjelenését ünnepli a kereszténység vízkeresztkor
- Számos módszerrel igyekeztek kiszámolni Jézus születésének valódi időpontját
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap
- Saját korában több összeesküvés-elmélet is keringett Napóleon haláláról tegnap
- Hiába okozott negyvenféle betegséget, a kor divathölgyei ragaszkodtak a fűzőhöz tegnap
- Magyar viseletet öltött Mária Terézia a Szent István-rend első adományozásakor tegnap