Csak kevés magyar vált olyan ismertté Olaszországban mint Szabó Magda
2017. október 31. 10:34 MTI
Szabó Magdára emlékeznek szerdán Nápolyban: a Cinema Hart moziban A barátság tányérja - Egy nap Nápolyban Szabó Magdával címmel rendeznek kerekasztal-beszélgetést és emlékestet.
Korábban
A kerekasztal-beszélgetésen Antonella Cilento író, Vera Gheno, Szabó Magda egyik legismertebb olasz fordítója, Puskás István, a Római Magyar Akadémia igazgatója, valamint Szilágyi Mónika, a milánói Edizioni Anfora könyvkiadó vezetője eleveníti fel az Olaszországban immár bestsellerszerzővé vált írónő munkásságát - közölte a Balassi Intézet.
Mint írják, kevés magyar író kapott akkora publicitást Olaszországban, mint Szabó Magda: 2005-ben Az ajtó olasz kiadása, amely az Einaudi Kiadónál jelent meg, elnyerte a Dél-Olaszország legtekintélyesebb irodalmi elismerésének számító Mondello-díjat, 2010-ben pedig az Unitá napilap a legjobb külföldi regénynek választotta az Edizioni Anfora kiadásában megjelent Für Elise című könyvét.
A beszélgetést követően Cecilia Lupoli és Ímma Villa színművészek részletek olvasnak fel Szabó Magda műveiből, majd levetítik Az ajtó című regényből készült Szabó István-filmet. Az emlékestet az írónő születésének 100. évfordulója alkalmából a Lalineascritta társaság, az Edizioni Anfora könyvkiadó, a Római Magyar Akadémia és a Publishing Hungary szervezi.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
22. A középkori egyház
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Bűnösök tértek jó útra és régi ellenfelek kötöttek barátságot Sziénai Szent Katalin szavainak hatására
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Ahol a püspök felügyelte a legjobb bordélyházakat: a középkori London alvilága
- Állam az államok felett – így épült ki a középkori egyház hatalma
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Démoni kísértések – így éltek a korai kereszténység sivatagi remetéi
- Válás és vallásszakadás – így született meg az anglikán egyház
- Tiltott játékok, alkímia, érvágás: ilyen volt az oxfordi egyetemisták élete a középkorban
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap