Picasso maga készített gyűrűt a múzsájának, engesztelésül egy hatalmas veszekedés után
2017. június 16. 14:09 MTI
Elárverezik a gyűrűt, amelyet Pablo Picasso tervezett és saját kezűleg készített szerelmének, Dora Maarnak engesztelésül egy nagy veszekedésük után. Dora Maar – maga is festő – fotográfus az 1920-as, 1930-as évek párizsi avantgárdjának fontos alakja volt.
Korábban
Az ékszer a Sotheby’s június 21-i londoni aukciójának tételei között szerepel, értékét 300-500 ezer font (106-176,5 millió forint) közötti összegre becsülik. A Dora Maar portréjával díszített gyűrűt Picasso az után készítette, hogy a párizsi Pont Neufön sétálva rettenetesen összeveszett a múzsájával.
A művész a nőt hibáztatta, amiért hagyta magát rábeszélni, hogy egyik alkotását elcserélje egy rubingyűrűre Maarnak. Az asszony dühében lehúzta az ékszert az ujjáról, és a Szajna vizébe dobta. Picassónak később lelkifurdalása támadt, és saját kezűleg készített egy gyűrűt a vízbe veszett helyett Dora Maarnak. A nő az 1997-ben bekövetkezett haláláig megőrizte az ékszert, amely most először szerepel árverésen.
Dora Maar – maga is festő – fotográfus az 1920-as, 1930-as évek párizsi avantgárdjának fontos alakja volt. Picasso életébe 1936-ban lépett be, múzsája és modellje volt a festőnek, ő pedig fényképsorozatot készített róla, mialatt monumentális mesterművén, a Guernicán dolgozott a műtermében. Viharos és szenvedélyes kapcsolatuk 1943-ig tartott, amikor Picasso elhagyta egy másik nőért, Francois Gilot-ért, aki 20 évvel volt fiatalabb Dora Maarnál és 40 évvel a mesternél.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
19. Magyarország a második világháborúban
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- A pokol hajnala: 500 ezer szovjet katona zúdult az erőddé nyilvánított Budapestre
- Ma is rejtély, kik és milyen okból bombázták le Kassát
- A legjobb magyar felszerelés is kevésnek bizonyult a Don-kanyar embertelen viszonyai közt
- Szándékosan hitették el a szövetségesek Kállay Miklóssal a balkáni partraszállás gondolatát
- Sztójay Döme, a magyar Quisling
- "A népirtáshoz időnként elegendő néhány száz pokolian elszánt ember"
- Marhacsordákat is bombáztak a szövetségesek Magyarországon
- "Kétségbe esve várjuk, hogy mi lesz velünk, ha itt ér a tél"
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor 09:50
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója 09:05
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak tegnap
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer tegnap
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 2024.05.10.
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 2024.05.10.