Ukrajna nem kér belőle, Manchesterben tárt karokkal fogadják Friedrich Engelst
2017. május 19. 11:14 MTI
A nagy-britanniai Manchesterbe szállítják egy kelet-ukrajnai faluból Friedrich Engels (1820-1895) német társadalomtudós, Karl Marx mellett a Kommunista kiáltvány társszerzőjének és a marxizmus tudományos elmélete megalapozójának szobrát - adta hírül kedden a TSZN ukrán hírtelevízió.
Korábban
Engels négy méter magas szobrára hosszas kutatás után bukkantak a Manchester International Festival szervezői egy Harkiv megyei faluban, amely a 19. századi filozófus és politikai teoretikus nevét viselő egykori kolhozban, azaz szovjet mezőgazdasági termelőszövetkezetben állt, ám amelyet a kommunista múlttal való szakításról hozott törvény nevében eltávolítottak.
Phil Collins brit rendező és dramaturg elmondta, hogy régóta szeretett volna egy fesztivált rendezni Engels tiszteletére, aki húsz éven át élt a brit városban. A szobrot két részre bontva, celofánba csomagolva szállítják egész Európán át. Collins azt tervezi, hogy az Engels-szobor Kelet-Ukrajnából Manchesterig tartó útjáról filmet is forgat.
A Korrespondent.net ukrán hírportál a hírrel kapcsolatban megemlítette, hogy márciusban egy árverésen csaknem 254 ezer hrivnyáért, vagyis több mint 2,7 millió forintért kelt el egy Lenin-szobor, amely korábban a magyar-ukrán határnál fekvő kárpátaljai Csap településen állt. A bronzból készült szobor egyébként 3,7 tonnát nyom. Ez volt az első eset Ukrajnában, hogy sikerült érékesíteni egy Lenin-szobrot, amelyet egy ukrán állampolgár vett meg kikiáltási áron.
Az ukrán parlament 2015 áprilisában törvényt fogadott el, amelyben egyebek mellett betiltotta a kommunista és a náci propagandát, valamint a két totalitárius rendszer jelképeinek használatát. A kommunista emlékművek eltávolításáról 2015 november végén hozott rendeletet a kulturális minisztérium. Csak az év végéig a kommunista diktatúra vezéralakjainak csaknem 140 szobrát bontották el Ukrajnában, köztük 40 Lenin-szobrot.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Középkor
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt
- Közös sírba temették az egykor egymástól elválasztott skolasztikust és tanítványát, Héloïse-t
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány
- Imre király egyedül fogta el lázadó öccsét
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét
- Az Eufrátesztől a Magyar Királyságig tartott a kétszer is trónra ültetett II. Mehmed birodalma
- A festészet mellett a háború művészete is foglalkoztatta Leonardo da Vincit
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.