17 millió dollárért kelt el az imádkozó Hitler viaszszobra
2016. május 9. 12:37 MTI
Az alkotó esetében rekordnak számító összegért, 17,2 millió dollárért (4,8 milliárd forintért) kelt el Maurizio Cattelan olasz művész Hitlert imára kulcsolt kézzel, térdelve ábrázoló, viaszból és gyantából készült szobra a Christie's vasárnapi, Bound to Fail (Bukásra ítélve) című, New Yorkban tartott aukcióján.
Korábban
Az 55 éves Cattelan korábbi legdrágább viaszszobra 7,9 millió dollárért (2,1 milliárd forintért) talált vásárlóra. A New York-i Rockefeller palotában megtartott árverésen eredetileg 10-15 millió dollárt (2-4 milliárd forintot) vártak a Him (Ő) című provokatív Hitler-szobor eladásából. Az alkotás azzal hozza zavarba a nézőt, hogy míg hátulról kisfiúnak látszik az alak, elölről nyilvánvalóvá válik, hogy Hitlert ábrázolja. "Senkit sem szándékozom megbántani, nem akarok újabb konfliktust gerjeszteni és nem érdekel a publicitás, csupán azt szeretném, ha tárgyalnánk ezt az imázst vagy tesztelnénk vele a pszichózisunkat" - mondta el a tabukat döntő művész, akinek alkotásai sokszor megosztják a közönséget.
A 2001-ben készült viaszszobor körül akkor is magasra csaptak az indulatok, amikor 2012-ben az egykori varsói gettóban állították ki, ahol a náci megszállás idején sok ezer zsidó halt meg. Egyesek úgy vélték, a szobor bagatellizálja a zsidó áldozatok szenvedéseit, mások úgy értelmezték, hogy a szobor az ördög és számtalan formájának megjelenésére reflektál. Az ellentmondásos megítélésű művészt sokan tartják provokatőrnek. John F. Kennedyt egy koporsóban fekve, öltönyben és mezítláb ábrázolta, II. János Pál pápát pedig La Nona Ora (A kilencedik óra) című szobrán egy meteor terítette le.
Cattelan szerint "a valóság sokkal provokatívabb, mint a művészet", és nem gondolja, hogy provokatőr lenne. Mint elmondta: a valóságtól kölcsönzi az ötleteit, és "ha valaki úgy véli, hogy művei provokálók, akkor az azt jelenti, hogy maga a valóság rendkívül provokáló, és mi csak erre reagálunk". A Christie's péntekig tartó modern és kortárs művészeti árveréssorozatának vasárnapi aukcióján Jeff Koons 1985-ben készült One Ball Total Equilibrium Tank című műve is jóval a becsült ár fölött, 15,3 millió dollárért (4,2 milliárd forintért) kelt el. Az installáció egy desztillált vízzel töltött tárolóban felfüggesztett kosárlabdát ábrázol.
A Bound to Fail árverés kurátora, Loic Gouzer elmondta, hogy a 39 alkotást felvonultató aukció Bruce Nauman Henry Moore Bound to Fail című szobráról kapta a címét, amely Naumant ábrázolja hátra kötözött karral. A művet rekordáron, 9,9 millió dollárért (2,7 milliárd forintért) vásárolták meg. Gouzer szerint az aukción szereplő alkotások mind olyan művek, amelyek nem a kereskedelmi sikert célozták meg, hanem valami újat, áttörést hoztak. Glenn Ligon Malcolm X-ről készült festménye, amely pinkre rúzsozott szájjal ábrázolja a politikust, egymillió dollárt (275 millió forintot) ért egy gyűjtőnek. Marcel Duchamp bajszos Mona Lisája 1,2 millió dollárért (330 millió forintért) kelt el, Martin Kippenberger Feet First, 1990 című, keresztre feszített békát ábrázoló szobrát pedig 1,3 millió dollárért (358 millió forintért) vásárolták meg.
A vasárnap eladásra kínált 39 mű egy kivételével mind elkelt a várt 59,4 millió dollár helyett 78 millió dolláros együttes áron. Hat alkotó, a francia Daniel Buren, az olasz Paolva Pivi, az amerikai Neil Jenney, a német Rebecca Horn és két svájci, Olivier Mosset és John Armleder esetében született rekord. Az árveréssorozat végéig mintegy 1500 mű találhat új tulajdonosra több mint egymilliárd dollárért.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
10. Államalapítás és az új rend megszilárdulása Magyarországon a 10–13. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Valószínűtlen, hogy csúf külsejű lett volna Könyves Kálmán
- A fogadalmat tett Szent Margit az első férjjelöltjét, a lengyel királyt látni sem óhajtotta
- Férje halála után számos megaláztatást kellett elviselnie Árpád-házi Szent Erzsébetnek
- 10 érdekesség az Árpád-házi királylányokról
- Egyensúlyteremtő képességében rejlett Szent István sikereinek titka
- A legenda szerint a tatárdúlástól is imával mentette meg Lengyelországot az aszkéta életű Árpád-házi Szent Kinga
- Nem talált kiutat királysága és alattvalói érdekellentéteiből IV. László
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Öt trónkövetelő, akinek valóban volt esélye a magyar korona megszerzésére
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap