Megtalálták a britek ellen küzdő ausztrál bennszülöttek elrejtett fegyvereit
2016. március 30. 15:32 MTI
Őslakosoktól származó és valószínűleg a gyarmatosítás korából való tárgyak, köztük fegyverek hatalmas "kincsestárára" bukkantak az ausztráliai Sydney egyik elővárosában egy építkezésen. Scott Franks történész szerint országos jelentőségű lelőhelyről van szó, amely becsléseik szerint összesen mintegy 50 ezer tárgyat rejthet.
Korábban
A randwicki lelőhelyen eddig mintegy 20 ezer tárgyat találtak, korukat tudományos módszerrel még nem állapították meg, de szakértők szerint a brit gyarmatosítók ellen küzdő bennszülöttek egyik jelentős rejtekhelyéről lehet szó, ahol fegyvereiket őrizték.
Erre utal egyebek közt, hogy a temérdek eszközt, köztük lándzsahegyeket és rituális tárgyakat egy meglehetősen szűk, mindössze 700 négyzetméternyi területen összezsúfolva találták. Scott Franks történész szerint országos jelentőségű lelőhelyről van szó, amely becsléseik szerint összesen mintegy 50 ezer tárgyat rejthet.
Az őslakosok, akik ma az ausztrál lakosság legszegényebb és legkirekesztettebb rétegét alkotják, több mint 40 ezer éve lakják Ausztráliát. Amikor az első európai telepesek bő két évszázada megérkeztek a kontinensre, egymillió bennszülött élhetett Ausztráliában. Számukat ma 670 ezerre becsülik a 23 millió lakosú országban.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap