Hatalmas pompával mutatták be Jeanne d'Arc állítólagos gyűrűjét
2016. március 22. 11:45 MTI
Hatalmas pompával mutatták be hétfőn a francia nemzeti hősnő, Jeanne d'Arc állítólagos gyűrűjét egy történelmi szabadidőparkban Nantes-ban. A park több mint 370 ezer euróért (115 millió forintért) szerezte meg februárban a gyűrűt egy londoni árverésen.
Korábban
Mintegy ötezer érdeklődő előtt történelmi kosztümöt viselő férfiak vitték a gyűrűt egy gyaloghintón a Puy du Font park kastélyának belső udvarára, a bevonulást lovagi öltözékbe bújt színészek kísérték. "Egy kis darab Franciaország ez, amely most hazatért. A gyűrű visszatért Franciaországba, és itt is marad" - fogalmazott Philippe de Villiers, a nyugat-franciaországi történelmi park alapítója.
A park több mint 370 ezer euróért (115 millió forintért) szerezte meg februárban a gyűrűt egy londoni árverésen. Az ékszer egykor állítólag Jeanne d'Arcé, az orléans-i szűzé volt, az elmúlt évszázadokban azonban Nagy-Britanniában volt. Azt, hogy valóban Franciaország patrónájáé, a francia katonák védőszentjéé lett volna, egyes szakemberek erősen kétlik.
Az 1412-ben született lotaringiai parasztlány a százéves háborúban az angolok által megszállt Orléans városának felszabadítójaként vált hőssé. Isteni sugallatra hivatkozva csapatokat gyűjtött az angol megszállók elleni küzdelemre, fellépése megfordította a háború menetét, ám cselszövéssel elfogták, és 1431-ben, 19 éves korában eretnekség címén máglyahalálra ítélték és Rouen főterén nyilvánosan megégették. A katolikus egyház később rehabilitálta és 1920-ben szentté avatta - azóta nevezik Sainte Jeanne d'Arcnak, Szent Johannánnak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1956
- Bebörtönzött ismerőseit tervezte kiszabadítani Mansfeld Péter
- Nem nélkülözhette a Kádár-korszak filmvilága a forradalom mellett kiálló színészlegendát
- Politikai célokat is szolgált az 1956-os épületkárok helyreállítása
- Így karácsonyoztak a magyar menekültek Camp Kilmerben
- A melbourne-i medence véres vizében folytatódott a harc a Szovjetunió ellen
- Újabb fegyveres felkelést vizionált a pártsajtó az '56-os nőtüntetés nyomán
- A megtorlásra szabott új törvényekkel bosszulta meg 1956-ot a Kádár-diktatúra
- A szovjet forgószél, amely elsöpörte a magyar szabadságot
- Nagy-Britanniát és Franciaországot is azzal szembesítette a szuezi válság, hogy nem birodalmak többé
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap