Ingáztatással oldanák meg a gízai piramisok korából származó szobor sorsának kérdését
2016. március 8. 17:45 MTI
Londoni és kairói múzeumok közötti ingáztatással oldaná meg egy becses ókori egyiptomi szobor, a gízai piramisok építésének idejéből származó Szekhemka sorsát a nagy-britanniai egyiptomi nagykövet.
Korábban
Nasszer Kamel szerint Egyiptom londoni nagykövetsége készen áll arra, hogy megvásárolja a mészkő alkotást, ha Egyiptomban sikerül adományokból összegyűjteni a szükséges pénzösszeget, majd féléves periódusokra kölcsönadná azt a londoni British Museumnak, valamint a kairói Egyptian Museumnak. A javaslat elfogadása precedens értékű megállapodáshoz vezetne két olyan nemzet között, amely ugyanazt a régiséget szeretné megszerezni - írta a The Art Newspaper című portál.
A gízai piramisok építésének idejéből származó Szekhemkát, a királyi írnokok felügyelőjét ábrázoló 4000 éves szobrot a Northamptoni Múzeum 2014 júliusban árverésen eladta 15,8 millió fontért (6,3 milliárd forint), ami aukciós rekordot jelent az egyiptomi régiségek esetében. Az aukciót követően a brit kormány ideiglenes kiviteli tilalmat rendelt el a szoborra 2015 júliusáig, remélve, hogy addig sikerül versenyképes hazai ajánlatot tenni a műkincs visszavásárlására.
A szobor "különös jelentőségére" való tekintettel a brit kulturális minisztérium egy hónappal megtoldotta a kiviteli tilalmat, miközben Mamdúh ed-Damáti egyiptomi műemlékvédelmi miniszter bejelentette, hogy adományokból gyűjtené össze a szükséges összeget annak megakadályozására, hogy a szobor magánkézbe kerüljön. Októberben Ed Vazey brit kulturális államtitkár 2016. március 29-ig meghosszabbította a kiviteli tilalmat egy komoly szándékú brit érdeklődőre hivatkozva. A kulcskérdés most az, hogy sikerül-e versenyképes ajánlatot tenni a műkincs visszavásárlására a március 29-i határidő lejártáig, vagy a régiség szinte biztosan külföldre kerül.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap