Hét hírhedt börtönszökés
2016. január 5. 18:31
Amióta léteznek börtönök, az ott fogva tartott rabok azóta próbálkoznak szökéssel. Sokaknak hihetetlen kreativitásra volt szüksége, hogy a rendkívül jól őrzött fegyintézetből ki tudjanak jutni, de számos olyan esetet ismerünk, amikor ez sikerült. Hét figyelemre méltó történet az 1962-es, esőkabátok segítségével történő Alcatraz-szökéstől kezdve a londoni Towerből női ruhában meglépő nemesig.
Korábban
Szökés esőkabáttutajjal
A veszélyes áramlatokkal tarkított San Francisco-öböl közepén álló Alcatraz minden idők egyik legbiztonságosabb börtönének számított, 29 éves fennállása alatt az FBI szerint senki sem tudott élve megszökni a büntetés-végrehajtási intézetből, pedig ezzel harminchatan is megpróbálkoztak. 1962-ben azonban három fogoly minden korábbinál közelebb került ahhoz, hogy sikeres szökést hajtson végre. John Anglinnak és testvérének, Clarence Anglinnak, valamint Frank Morrisnak kihegyezett kanalak segítségével sikerült eljutnia a szellőzőrendszer járatához, az őrök megtévesztésére pedig „babafejeket” helyeztek el az ágyukban. Profizmusukra jellemző, hogy a bábuk haját a borbélyüzletből csent valódi hajfürtökből készítették. A szellőzőn keresztül az épület tetejére jutottak ki, ahonnan a pékség kéménye segítségével érkeztek le a földre, sikeresen kikerülték az éjjeli őrjáratokat, majd átmásztak a kerítésen. A sziget északkeleti pontján eresztették vízre mintegy félszáz esőkabátból eszkábált, egy pumpává átalakított hangszer segítségével felfújt tutajukat, amellyel örökre eltűntek. Talán megmenekültek, és még ma is álnéven élnek valahol, vagy belefulladtak a tengerbe, esetleg cápaeledel lett belőlük. Habár az FBI szerint szinte biztos, hogy nem az első verzió zajlott le, ám azt még a nyomozóiroda is elismerte, hogy a bűnözők terve és szökési kísérlete zseniális volt. Néhány hidraulikával foglalkozó holland kutató szerint pedig egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy a három férfi szerencsésen túlélte a nem mindennapi kalandot.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Római Birodalom
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál
- Marcus Aurelius halálával a „jó császárok kora" is véget ért a Római Birodalomban
- A trójai háború által ihletett lelet került a felszínre Pompejiben
- Hatalmi kérdéssé váltak a gladiátorjátékok a Római Birodalomban
- Évszázadok nyomában – Olaszország történelmi látnivalói
- Árulók árnyékában: Julius Caesar valódi merénylői
- A tökéletes naptár nyomában: a szökőnap története
- De pontosan mit is adtak nekünk a rómaiak?
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 18:05
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 16:05
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén 15:05
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank 13:20
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap