Cserben hagyták a császári hadak az erdélyi fejedelmet
2015. december 14. 13:15 MTI
Négyszáznyolc éve, 1607. december 14-én született Kemény János erdélyi fejedelem, író. Önéletrajza nemcsak a korszak fontos történeti forrása, hanem értékes irodalmi mű is, írásával a magyar barokk irodalom egyik legfontosabb műfajának kezdeményezője lett.
Korábban
Bethlen Gábor udvarában nevelkedett, a politikával is ott kezdett el foglalkozni. Pályafutása során összesen öt fejedelem alatt szolgált, volt nagykövet Bécsben (ő kérte meg Brandenburgi Katalin kezét Bethlen Gábor részére), Lengyelországban és a török Portán. I. Rákóczi György idején Fehér vármegye ispánja, majd kincstartó, végül az erdélyi hadak parancsnoka, az ország generálisa lett és részt vett a fejedelem hadjárataiban.
II. Rákóczi György fejedelmi tanácsosnak tette meg, de Kemény volt a kancellária nagyhatalmú vezetője is. 1657-ben a fejedelem kudarccal végződött lengyelországi hadjárata során ő is a krími tatárok fogságába esett, ahonnan csak váltságdíj ellenében szabadult. Fogságának két bahcsiszeráji esztendeje alatt a szenvedők vigasztalására állította össze Gileád balsamuma című kötetét a zsoltárok és Jeremiás siralmai szövegéből, hozzájuk csatolva a rabok számára írt imádságát.
Ugyanitt írta meg önéletrajzát, amely nemcsak a korszak fontos történeti forrása, hanem értékes irodalmi mű is, írásával a magyar barokk irodalom egyik legfontosabb műfajának kezdeményezője lett. Később, fejedelemsége alatt is széles körű politikai levelezést folytatott, amelynek egy része nemcsak a címzetteknek, hanem a nyilvánosságnak is szólt. Első felesége, Kállay Zsuzsanna halála után második nejével, Lónyay Annával aranyosmedgyesi birtokán telepedett le, ahonnan a császáriak és az erdélyi rendek felkérésére tért vissza, hogy felvegye a harcot a törököt kiszolgáló Barcsay Ákossal. Miután 1661. január 1-én fejedelemmé választották, elfogatta Barcsayt, akit később Kozmatelkén tisztázatlan körülmények között meggyilkoltak.
Nemzetközi támogatásra számítva, Kemény János kimondta Erdély törököktől való elszakadását, és I. Lipóttól kért segítséget, majd a török elől Magyarország területére menekült. A Montecuccoli vezetésével érkező császári hadak azonban csata nélkül visszavonultak, miután a török Apafi Mihályt nevezte ki Erdély fejedelmévé. A cserbenhagyott Kemény mégis megpróbálta a trónt visszaszerezni, de 1662. január 23-án, a nagyszöllősi csata hevében lezuhant a lováról és szörnyethalt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
régészet
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál
- Megérzései segítették a modern régészet alapjait megteremtő Dörpfeldet
- Máig számos rejtély övezi a Húsvét-sziget hatalmas szobrait
- Hosszú várfogság után vált a magyar régészet atyjává Rómer Flóris
- A trójai háború által ihletett lelet került a felszínre Pompejiben
- Végigkísérte az emberiség történelmét a trepanáció gyakorlata
- Kulturális központtá alakítják át a felújított gyalui várkastélyt
- Visszaadnák a Mikó-vár történelmi arculatát
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap