Több tízezer dokumentum vált elérhetővé a nácizmus áldozatairól
2015. október 8. 10:34 MTI
Online letölthetővé tette a világháborús eltűntek felkutatásával foglalkozó, németországi székhelyű nemzetközi keresőszolgálat, az International Tracking Service (ITS) az első 50 ezer dokumentumot a nácizmus üldözöttjeiről.
Korábban
A dokumentumok annak a hatalmas adatbázisnak a részét képezik, amely 2013-ban az UNESCO világörökségi listájára is felkerült. Az adatok és információk ingyenesen letölthetők a szervezet honlapjáról. Láthatók többek között fotók olyan személyes tárgyakról, amelyeket a koncentrációs táborba hurcoltaktól vettek el. Ezek mellett letölthetők a halálmenetek dokumentációi és a felszabadulás utáni időkből a gyermekek felkutatására irányuló tevékenység aktái is.
Az iratok mind a tudósok, mind az érintettek és leszármazottaik, valamint családkutatók számára is érdekesek lehetnek, emellett iskolai projektekhez is felhasználhatók - közölte az ITS. A németországi Bad Arolsenben lévő ITS tulajdonában 30 millió, koncentrációs táborokból, gettókból és a Gestapótól származó dokumentum, valamint második világháborús migrációs irat van.
Az ITS 2014 nyarán döntött úgy, hogy folyamatosan elérhetővé teszi a nyilvánosság számára a rendelkezésre álló dokumentumokat. Ezzel az ITS munkájára, a holokauszt és a náci üldöztetés áldozatairól létrejött értékes archívumra akarják felhívni a figyelmet - írja honlapján a szervezet. A keresőszolgálatot a második világháború végső napjaiban alapították a nyugati szövetséges hatalmak elsősorban a holokauszt áldozatainak felkutatására. 2007-ben tudósok és kutatók számára engedélyezték a hozzáférést a dokumentumokhoz, ezzel kezdődött meg a folyamat, amely révén a gyűjtemény nyomozó szervezetből kutatóintézetté vált.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2023
- Kapitalista szórakoztatás a vasfüggöny árnyékában
- A marokkói bazárok kincsei
- A királyi konyha és a maradékok sorsa
- A marokkói bazárok kincsei
- A nyugati bűnügyi sorozatok virágzása a 70-es, 80-as években
- Kapitalista szórakoztatás a vasfüggöny árnyékában
- Szocialista televíziós sorozatok a kádári Magyarországon
- Vonzó ellenfelek - Az amazonok
- Negyven éve mutatták be az István, a királyt
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése 15:05
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét 14:20
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők 11:20
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa 08:20
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya tegnap
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale tegnap
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája tegnap
- Puccsal tért vissza a politikába a független Lengyelországot diktároként vezető Piłsudski tegnap