A vihar föníciai istenének templomát is lerombolta az IÁ
2015. augusztus 31. 10:13 MTI
Az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista terrorszervezet vasárnap újabb templomot rongált meg súlyosan az UNESCO világörökségi listáján szereplő ókori szíriai romvárosban, Palmürában.
Korábban
A szélsőségesek a robbantással részben lerombolták a vihar és a megtermékenyítő eső föníciai istenének szentelt Bél templomot - közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja helyi forrásokra hivatkozva. Az újabb vandalizmust alig néhány nappal azután követték el, hogy a terrorszervezet fényképeket tett közzé egy másik palmürai nevezetesség, a római kori Baál-Samin templom elpusztításáról. E fényképek azt mutatják, ahogy a terroristák robbanószerkezeteket helyeznek el, a detonáció után óriási szürke füstfelhő emelkedik a templom felett, majd a törmelék látszik. A fotókon "A pogány Baál-Samin templom teljes megsemmisítése" felirat olvasható.
Az UNESCO világörökségi listáján szereplő Palmüra a világ legismertebb történelmi helyszínei közé tartozik. Az IÁ fegyveresei májusban foglalták el. Szíriai tisztségviselők elővigyázatosságból még a város elfoglalását megelőzően több száz ókori szobrot rejtettek el biztonságos helyen. Az IÁ terroristái a minap lefejezték Palmürában Szíria egyik legkiválóbb archeológusát, a 81 éves Háled Aszaádot, mert nem akarta elárulni, hova rejtették a kincseket. A tudós több mint ötven évig vezette az ottani régészeti munkálatokat.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát tegnap