Szerencsét reméltek rómaiak a villába befalazott aranypénztől
2015. június 22. 17:11 MTI
Gazdag római kori villát tártak fel Bulgária délnyugati részén, Szapareva Banja, az antik Germanea közelében. Az ókori lakóépületre, amely a városfalakon kívül állt, építkezést megelőző leletmentő feltárások során bukkantak - olvasható az Archaeology in Bulgaria bolgár régészeti hírportálon.
Korábban
A szakemberek megállapítása szerint a 600 négyzetméteres, 30 szobás villa az i. sz. 3. század végétől kezdve több szakaszban épült fel, és a 440-es években, a hunok balkáni hadjáratai során rombolhatták le. A feltárások során előkerült egy II. Theodosius (408-450) keletrómai császár uralkodásának idejéből származó aranypénz. A bolgár régészek szerint a ház lakói veszíthették el, amikor a hunok elől menekülve kapkodták össze értékeiket, elképzelhető azonban az is, hogy az építkezés megkezdésekor az alapozásba falazták be szerencsehozó talizmánként.
"Csak a leggazdagabbak engedhették meg maguknak, hogy aranypénzt ilyen célokra használjanak, a többség bronz, vagy rézpénzeket épített be a ház alapjába" - magyarázta Ramen Szpaszov ásatásvezető régész. A leletek között szerepel 25 bronzpénz, találtak különböző használati tárgyakat, s a régészek feltártak egy szökőkutat, valamint a villa meleg vizes padlófűtési rendszerének a maradványait is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- A legnagyobb titokban hajtotta végre a kitelepítéseket az ÁVH tegnap
- India egységének védelmére hivatkozva gyilkolták meg a Nehru–Gandhi-dinasztia tagjait tegnap
- Gyilkosságok sora árnyékolta be a Colt gyártásának kezdeteit tegnap
- Törökkori konyhával és tűzijátékkal várja az érdeklődőket a tatai fesztivál tegnap
- A kémiában és a hadászatban egyaránt tehetségesnek bizonyult Görgei Artúr tegnap
- Még éjszaka sem hagytak fel az támadásokkal a Budát ostromló magyar csapatok tegnap
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill 2024.05.20.
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők 2024.05.20.