Az orosz uralkodópárt és környezetét mindig különleges vallásos köztisztelet vette körül. Viselkedésük erkölcsi mércének számított, nyilvános szerepléseik folyamatosan adtak témát a sajtónak és az embereknek, így ballépéseik, esetleges kilengéseik, tévedéseik is lecsapódtak a közvéleményben. Különösen így volt ez, ha a monarcha nem egy nyugodt, békés periódusban állt országa élén, hanem nagy változások, átalakulások közepette, amikor minden mondatnak, uralkodói megnyilvánulásnak hatványozott jelentősége lehetett. Ilyen helyzetben volt II. Miklós cár is a birodalom trónján, ahová 1894-ben fiatalon és némileg váratlanul, felkészületlenül került. Életében több nő is szerepet játszott, közülük két hölgy volt, aki végigkísérte uralkodását és életét – egyikük a felesége, másikuk pedig édesanyja, az özvegy cárné.

A „drága mama” nevel

Mária Dagmar dán hercegnő eredetileg III. Sándor bátyjának, Nyikolajnak volt a kiszemeltje, ő azonban váratlanul elhunyt. Az új orosz cár így nemcsak a trónt, hanem bátyja egykori menyasszonyát is örökölte, aki a pravoszláv keresztségben Marija Fjodorovna néven került a trónra. Az apró termetű, fekete szemű, csinos, tűzrőlpattant menyecske könnyen és gyorsan megtanult oroszul, imádta a bálokat, fogadásokat, nagyszerűen táncolt, és általában ő volt a társaság központja – nemcsak rangja, hanem elméje és természete miatt is.

Ragyogóan tudott bánni hatalmas termetű, rendkívüli fizikai erejű férjével, Sándorral is, akiben sokan egy új Nagy Pétert láttak. Kedvességével, humorával megszelídítette a morgó medvét, így magánéletében bizonyos szabadsághoz juthatott. Cárnéi kötelességét már 35 éves korára teljesítette: négy fiút szült a birodalomnak. A testvérek spártai egyszerűségben nőttek fel, apjuk elveinek megfelelően katonai priccseken aludtak, reggel hideg vízben kellett mosakodniuk, és zabkását kaptak reggelire. Társaságban a gyerekeknek szolgálták fel utoljára az ételt, és az étkezésük is éppen addig tartott, amíg apjuk fel nem kelt az asztaltól.

A kor szokása volt a naplóírás, Miklóst tanulmányai során erre is felkészítették. Memoárja a korszak kimeríthetetlen kincsesbányájává vált. 19 éves korában már egy katonai század élére állították, hogy hozzászokjon a tábori élethez, amit ő nagyon élvezett: „Kimondhatatlanul boldog vagyok, hogy beléptem a seregbe” – írta anyjának. Marija viszont arra figyelmeztette, hogy bármennyire is jól érzi magát, sohase felejtse el, hogy ő nem egyszerű katona, hanem a leendő cár, akit mindenki árgus szemekkel figyel, és ne fogadja el senki hízelgését. „Mindig próbálom követni a tanácsaidat, drága mama” – válaszolta Miklós az anyjának.

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2020. tél számában olvasható.