Majdnem kapott még egy tornyot a Mátyás-templom
2015. április 15. 11:12 MTI
Az építés kezdetétől, a 13. század közepétől napjainkig mutatja be a Mátyás-templom történetét a Budapesti Történeti Múzeum (BTM) Vármúzeumában és a Mátyás-templomban látható kiállítás.
Korábban
Az április 16-tól látható kiállítás első állomása Ferenc József 1867-es Mátyás-templombeli koronázásának emlékeit ismerteti, ekkor vált világossá, hogy a templom restaurálásra szorul. Ezt követően visszaugrik 13. századi építéshez, majd kronológiai sorrendben halad. Végigvezeti a látogatókat a gótikus átépítések emlékein, bemutatja a török kort, amikor az épületet dzsámivá alakították át, majd azt az időszakot, amikor Buda 1686-os visszafoglalása után a jezsuiták használták az épületet. Részletesen foglalkozik a Schulek Frigyes által vezetett 19. századi nagy felújítással, végül a 2004-ben elkezdett és tavaly befejeződött műemléki rekonstrukció állomásait eleveníti fel.
A keddi sajtóbejáráson Farbakyné Deklava Lilla, a kiállítás egyik kurátora elmondta: a tárlat legfontosabb darabja a Schulek Frigyes által készíttetett hatalmas gipsz makett, amely 1877-től 1884-ig készült, és amelynek tervezése és építése mindig az adott épületrész tervezésével egy időben történt. A maketten látható, hogy a 19. századi felújítás során eredetileg kéttornyú templomot terveztek, vagyis a ma meglévő, helyreállított déli torony mellett lett volna egy robosztus, neoromán stílusú északi torony is. Ennek oka, hogy Henszlmann Imre, a magyarországi műemlékvédelem úttörő alakja az 1493-ban megjelent Schedel-krónika Budai látképén a templom mögött lévő domonkos templom tornyát a Mátyás-templom északi tornyaként azonosította. Ez a tudományos tévedés pedig tervezési zsákutcába vezetett, végül a torony nem épült meg - fűzte hozzá.
Farbakyné Deklava Lilla szerint a makett 18 ezer darabból készült, a Mátyás-torony majdnem négy méter magas rajta. A II. világháború idején megsérült, megmaradt része végül a Mátyás-toronyba került. A mostoha körülmények között tárolt részek alapján Módy Péter kőszobrász-restaurátor több évig tartó munkával építette újjá a kiállításon látható makettet.
Rákossy Anna művészettörténész, a Mátyás-templom munkatársa hangoztatta, hogy bár a kiállítás fő része a BTM-ben található, témája maga a Mátyás-templom. A templomban a BTM kiállításához kapcsolódó tárlatot szerveztek, amelynek van egy koronázásról szóló szakasza, egy barokk, elsősorban ereklyéket és ereklyetartókat bemutató szakasza, egy olyan része, amelyben a tervmásolatokat és a tervek alapján elkészített tárgyakat mutatják be egymás mellett, valamint láthatók a templom legérdekesebb, legjelentősebb liturgikus textiljei is.
Farbaky Péter, a BTM főigazgatója elmondta, hogy a kiállítás 776 oldalas katalógusában 50 szerző tanulmánya olvasható, szerkezete tükrözi a kiállítás kilenc fejezetes felosztását. A Vármúzeum három kiállítóterében több mint 350 műtárgy, a Mátyás-templomban mintegy 100 műtárgy látható. A kiállítás október 18-ig látható.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
2. Hunyadi Mátyás uralkodása
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Szinte teljesen ködbe burkolózik Szilágyi Erzsébet élete
- Bár kevés biztosat tudunk róla, rendkívül fontos szerepet játszott a magyar történelemben Szilágyi Erzsébet
- Magyarország történetéről szóló, elveszettnek hitt 16. századi kéziratot vizsgálnak a BTK kutatói
- A befolyásolható ifjú király előbb esküt tett Hunyadi Lászlónak, majd kivégeztette
- Sohasem vesztett csatát Mátyás legendás hadvezére, Kinizsi Pál
- Fényes győzelmet arattak Kinizsiék Kenyérmezőnél a portyázó törökök felett
- A kiéheztetés lassú, de biztos fegyverével kényszerítette térdre Ausztriát Mátyás király
- A skót klánalapító, a skizofrén és a püspök – öt királyi fattyú a magyar történelemből
- Akire a bakó negyedszer is lesújtott
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap