Különleges ókori amulettre bukkantak Cipruson
2015. január 7. 18:12 MTI
Különleges ókori amulettet tártak fel lengyel régészek Cipruson olyan görög felirattal, amelyen visszafelé is ugyanaz a szöveg olvasható, mint elölről. A mintegy 1500 éves kétoldalú amulettet a délnyugat-ciprusi Néa Paphos városánál folyó ásatásokon tárták fel 2011-ben, tanulmányukat csak most publikálta Joachim Sliwa, a krakkói Jagelló Egyetem professzora.
Korábban
A mintegy 3,5 centiméter széles és 4 centiméter hosszú amulett egyik oldalán különböző istenségeket ábrázoltak meglehetősen kezdetleges módon, így láthatunk egy hajón fekvő bepólyált múmiát - vélhetően az egyiptomi Oziriszt -, illetve egy zsámolyon ülő és jobb kezét ajkaihoz emelő alakot, aki valószínűleg Harpokratész lehet, a csend egyiptomi istene. Harpokratész mellett egy mitikus kutyafejű figura, a kynokephalos látható, aki az istenség gesztusát utánozva tartja szájához mancsát. Emellett egy kígyó, egy krokodil, egy madár, félhold és egy csillag is szerepel a rajzon.
Az amulett másik oldalán egy 59 betűből álló görög felirat olvasható, amely visszafelé ugyanazt a szöveget adja ki, mint elölről olvasva. A tudósok szerint a szöveg így fordítható: "Iahweh a titkos név viselője, Ré oroszlánja biztonságban van a szentélyében" - olvasható a LiveScience internetes portálon. A kutatók több hasonló, visszafelé is olvasható ókori feliratot találtak már - írta Joachim Sliwa a Studies in Ancient Art and Civilization folyóiratban megjelent tanulmányában. A tudós felhívta a figyelmet arra, hogy az írnok kisebb hibákat is vétett a feliraton, két esetben a görög nű betű helyett rót használt.
Sliwa szerint az amulett készítője nem volt tisztában az általa ábrázolt istenségek pontos ikonográfiájával, például Harpokratészt hagyományosan lótuszvirágon ülve kellett volna ábrázolnia, nem zsámolyon. Ugyanígy a kutyafejű lénynek nem az istenség mozdulatát kellene másolnia, hanem szembefordulva vele mancsait imádásra emelni. Szintén figyelemreméltó, hogy mind Harpokratészt, mind kynokephalost múmiaként bepólyálva ábrázolták a rajzon, mintha együtt temették volna el őket Ozirisszel, azonban ez az elképzelés nem egyezik az istenalakok hagyományosan elfogadott ábrázolásmódjával. Ewdoksia Papuci-Wladyka, a Néa Paphosban folyó ásatások lengyel vezetője szerint az ilyesfajta amulettek viselőik szemében védelmet nyújtottak a különféle veszélyekkel szemben.
Az amulettet a tudósok az i. sz. 5-6. századra datálják, amikor Ciprus a Keletrómai Birodalom uralma alá tartozott. Ekkorra a kereszténység vált a birodalom hivatalos vallásává, a többistenhitű kultuszok szigorú tiltások és korlátozások alá estek. Ennek ellenére voltak, akik tovább tisztelték a régi isteneket. Papuci-Wladyka úgy véli, az amulett bizonyíték arra, hogy Cipruson tovább folytatódott a hagyományos istenek tisztelete a kereszténység államvallássá válása után is. "Úgy tűnik, Paphosban a keresztény és a pogány vallások egymás mellett éltek abban az időben, amikor az amulettet használták" - mondta.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2014
- Elhagyott kastély a 19. századi "Chicagóban"
- Rembrandt, a titokzatos
- Híres történelmi csókok
- Ilyen volt Hitler magánélete egy hódolója szerint
- A budai zsidóság az oszmán hódoltság idején
- A Horthy-Hitler-találkozók históriája
- Meghökkentő múltbéli fogások
- A Horthy-kultusz és a magyar zsidóság
- Az életébe került a mexikói kaland Ferenc József öccsének
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát 20:20
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye 17:05
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál 14:20
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra 13:20
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja 11:20
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót 09:50
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough 09:05
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését tegnap