Csontritkulást eredményezett a földművelés a modern embernél
2014. december 24. 10:32 MTI
A modern ember elvesztette végtagjai csontsűrűségének 20 százalékát, mióta áttért a földművelésre és letelepedett körülbelül 12 ezer éve - állapították meg kutatók, akik leginkább a kevesebb mozgást igénylő életmóddal magyarázzák a csontritkulást.
Korábban
A mezőgazdaság kezdetei előtt az ember és elődei évmilliókon át vadászattal és gyűjtögetéssel tartották fenn magukat, ez sokkal intenzívebb mozgással járt - írták az Amerikai Természettudományi Múzeum, a Pennsylvaniai Egyetem és a brit Cambridge-i Egyetem kutatói az amerikai tudományos akadémia lapjában (PNAS).
Azok a vadászok-gyűjtögetők, akik 7000 évvel ezelőtt éltek, ugyanolyan sűrű csontokkal és ízületekkel rendelkeztek, mint a mai ember 28 ezer évvel ezelőtt kihalt "unokatestvére", a Neander-völgyi ember vagy az emberfélék távoli rokona, a csimpánz - állapították meg a tudósok. Hozzájuk képest a 6000 évvel ezelőtt, ugyanazon a területen élő földművesek csontjai egyértelműen ritkábbak és törékenyebbek voltak - írták a tanulmányban.
A kutatók 59 modern ember, 229 főemlős - köztük csimpánzok - szivacsos csontjainak, valamint az ember elődei közé tartozó kihalt fajok, az Australopithecus africanus (3,3 millió-2,1 millió évvel ezelőtt), a Paranthropus robustus (1,2 millió évvel ezelőtt) és a Neander-völgyi ember (250 000-28 000 évvel ezelőtt) csontkövületeinek sűrűségét mérte meg. Az eredmények azt mutatták, hogy a modern ember szivacsos, vagyis csöves csontjai (a végtagcsontok) sokat veszítettek sűrűségükből, különösen alsó végtagjukra és annak ízületeire, a csípőre, a térdre és a bokára jellemző a törékenyebbé válás.
"Az ember evolúciójának ez a késői anatómiai változása valószínűleg annak az életmódváltásnak lehet a következménye, amelyben nomádból földművelő lett, és ez sokkal kevesebb testmozgással járt" - mutatott rá Timothy Ryan, a Pennsylvaniai Egyetem antropológusa, a tanulmány egyik szerzője. "Más tényezők is hozzájárulhattak az első földműves népcsoportok csontjainak ritkulásához, többek közt az étrendjükben megnövekedett gabonamennyiség és az esetleges kalciumhiány, ám a legnagyobb szerepet mégis a vadászat és a gyűjtögetés abbahagyása, vagyis a fizikai aktivitás csökkenése játszotta" - tette hozzá.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1956
- Bebörtönzött ismerőseit tervezte kiszabadítani Mansfeld Péter
- Nem nélkülözhette a Kádár-korszak filmvilága a forradalom mellett kiálló színészlegendát
- Politikai célokat is szolgált az 1956-os épületkárok helyreállítása
- Így karácsonyoztak a magyar menekültek Camp Kilmerben
- A melbourne-i medence véres vizében folytatódott a harc a Szovjetunió ellen
- Újabb fegyveres felkelést vizionált a pártsajtó az '56-os nőtüntetés nyomán
- A megtorlásra szabott új törvényekkel bosszulta meg 1956-ot a Kádár-diktatúra
- A szovjet forgószél, amely elsöpörte a magyar szabadságot
- Nagy-Britanniát és Franciaországot is azzal szembesítette a szuezi válság, hogy nem birodalmak többé
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat tegnap
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét tegnap
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud tegnap
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját tegnap
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban tegnap
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián tegnap
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles tegnap
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa 2024.05.05.