Több százezer éves előember-nyomokat találtak Kínában
2014. november 17. 18:02
Előemberi jelenlétre utaló 300-500 ezer éves leleteket találtak az északkelet-kínai Liaoning tartományban. A feltárt leletek a legkorábbi bizonyítékai lehetnek a kultúra északkelet-kínai jelenlétének, így fontosak az emberi evolúció eredetének kutatása szempontjából is.
Korábban
A Kínai Tudományos Akadémia és a Talieni Természettörténeti Múzeum régészei több mint ezer, kőből, állati csontból vagy agancsból készült eszközt gyűjtöttek össze a feltárás augusztusi kezdete óta Talien város egy mészkőbányájában, a Lote-hegyen. A kőeszközök, illetve a feltehetően hasonló célból feldarabolt állatcsontok arra utalnak, hogy a Lote-hegyen fekvő terület fontos helyszíne lehetett a korai emberi aktivitásnak - mondta el Huang Vej-ven régész.
A leletek nagyjából egyidősek lehetnek a pekingi ember néven ismert Homo erectus-fosszíliák egy részével, amelyeket a Csoukoutien barlangrendszerben találtak meg a 20. század elején. Az ottani leletek közül a legrégebbieket az újabb kutatások - a korábbi feltételezéseknél 250 ezer évvel korábbra - 750 ezer évesre datálják, míg a legfiatalabbak mintegy 200 ezer évesek lehetnek.
A Lote-hegyen talált leletekhez hasonlóan a Csoukoutien barlangrendszerben is számos antilop- és szarvasagancsot találtak, amelyet a pekingi ember szintén eszközként használt. A kutatók szerint további egyezés, hogy a Lote-hegyen, hasonlóan a csoukoutieni régészeti anyaghoz, számos elefánt-, tigris- és vaddisznócsontra bukkantak. Emberi maradványokat egyenlőre nem találtak a helyszínen, a feltárás jelenleg is folyik.
A most feltárt leletek a legkorábbi bizonyítékai lehetnek a kultúra északkelet-kínai jelenlétének, így fontosak az emberi evolúció és a kultúra eredetének kutatása szempontjából is - magyarázta Kao Csun-ling, a Talieni Természettörténeti Múzeum alelnöke. A bánya azért bizonyult kedvező helyszínnek a leletek megmaradása szempontjából az egyik kutató szerint, mivel a mészkőben könnyen alakulnak ki olyan repedések és víz vájta barlangok, amelyek menedékül szolgálhatnak a különböző fosszíliáknak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
5. Magyarország gazdasága a 20. században
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- 1946 nyarára olyan értéktelenné vált a pengő, hogy az utcán hajították el a bankjegyeket
- 1956 miatt is késett a Borsodi Vegyi Kombinát elindulása
- Volt, aki féltette a túl sok szabadidőtől a népet a szabad szombatok bevezetésekor
- A rendszerváltoztatás belülről
- A haderő mellett a gazdaság fejlesztését is megcélozta a győri program
- Naponta nőttek tizenötszörösükre az árak a hiperinfláció idején
- Különösen kegyetlen körülmények között dolgoztatták a Hortobágyra kitelepítetteket
- Miért sikerült a lengyeleknek az, ami a magyaroknak nem?
- Nyolc áldozatot követelt a Kádár-korszak sikervállalatának építése
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap