Végre kiderült, ki volt a Hasfelmetsző
2014. szeptember 8. 13:10
Egy szobatudós oldotta meg minden idők talán legnagyobb kriminalisztikai rejtélyét: DNS-vizsgálattal sikerült azonosítani Hasfelmetsző Jacket. A hírhedt sorozatgyilkos egy Londonba emigrált lengyel fodrász volt.
Korábban
A közismert történet szerint 1888 és 1891 között tizenegy prostituáltat öltek meg brutális kegyetlenséggel a londoni Whitechapel negyedben. Legkevesebb öt esetet a Hasfelmetsző Jack néven ismertté vált sorozatgyilkosnak tulajdonítanak. A gyilkosságok során elkövetett csonkítások egyre brutálisabbá váltak, a gyilkos az utolsó áldozat belső szerveit szinte teljesen eltávolította, szívét kitépte, az arcát pedig szétszabdalta.
Az idők során - főként a bulvársajtónak köszönhetően - száznál több feltételezés született a Hasfelmetsző kilétét illetően: a legvadabb elmélet szerint betanított csimpánz volt, vagy kannibál, esetleg egy elmebeteg bába, vagy éppen az orosz titkosszolgálatnak az angol belügyi szerveket és az orosz emigránsokat lejáratni akaró ügynöke. Gyanúba keveredtek ügyvédek, orvosok, kereskedők, költők, hentesek, szabadkőművesek, buddhisták, valamint Viktória királynő háziorvosa, unokája, Albert Viktor, Walter Sickert posztimpresszionista festő és William Gladstone angol miniszterelnök is.
Az igazsághoz tartozik, hogy a nyomozók célkeresztjébe főként külföldiek kerültek, mert Viktória királynő kijelentette: ilyen tettet angol soha nem követne el. S valóban, a DNS-vizsgálatok szerint a sorozatgyilkos egy Whitechapelben élő lengyel bevándorló volt.
A rejtély megoldásához egy sál szolgáltatta a kulcsot. A sálat Catherine Eddowes, a Hasfelmetsző egyik áldozatának holtteste mellett találták meg, s egy magát szobatudósnak tartó üzletember, bizonyos Russell Edwards vásárolta meg egy aukción még 2007-ben, majd megvizsgáltatta Jari Louhelainen molekuláris biológussal. Mint kiderült, a sál nemcsak a nő vérét, hanem gyilkosának DNS-ét is tartalmazza. Louhelainennek egy speciális vákuumozási eljárással sikerült DNS-t kinyernie a sálból, amit összehasonlított Eddowes, illetve az egyik gyanúsított, Aaron Kosminski leszármazottjának örökítőanyagával. A minták tökéletes egyezést mutattak.
Kosminski egy lengyel zsidó volt, aki családjával az 1880-as évek elején menekült Londonba az oroszországi pogromok elől. A férfi már a gyilkosságok idején a rendőrség fő gyanúsítottja volt, ez derül ki a Metropolitan Police's Crime Museum által 2006-ban megszerzett memoárból is, amit Donald Swanson főnyomozó írt.
A fodrászként dolgozó férfi súlyos mentális zavarokkal, feltehetően paranoid skizofréniával küzdött, akinél a kóros maszturbáció függőséget okozott, s akusztikus hallucinációi voltak. Bár egy tanú azonosította, végül nem tudták rábizonyítani a gyilkosságokat; Kosminskit előbb 24 órás rendőrségi megfigyelés alatt tartották, majd a leavesdeni elmegyógyintézetbe zárták, ahol életének hátralevő részét töltötte.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
8. Budapest világvárossá fejlődése
II. Népesség, település, életmód
- Időutazás a millenniumi ünnepségekre: 125 éve utazunk a Ligetbe a föld alatt
- Sokáig csak esernyővel lehetett átmenni a budai Alagúton
- Egykor a Városliget zenepavilonjai nyújtották a főváros legnépszerűbb szórakozását
- A gazdag és szegény gyermekek egyaránt birtokba vették a Városligetet a „boldog békeidőkben”
- Széchényi Ödön víziója által a világ második siklójával büszkélkedhet a főváros
- Az idők során szinte minden sportra biztosított lehetőséget a Városliget
- 800 mázsa lőport adott Ferenc József a budai Alagút építéséhez
- A kiállítások és vásárok hozták el az éjszakai fényt a Városligetbe
- Ostromok és újjáépítések kísérik végig a Vigadó történetét
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap