Felállítják Európa egyik legnagyobb menhirjét
2014. szeptember 1. 14:16 MTI
Európa egyik leghatalmasabb és legnehezebb, nagyjából hatvan tonnát nyomó menhirje - álló kőtömbje - érkezett meg a hét végén a világörökség részét képező dél-csehországi Holasovicébe, hogy ott az angliai Stonehenge-hez hasonló építmény részévé váljon
Korábban
A kőtömböt speciális teherautóval szállították a faluba: a jármű négy óra alatt tette meg a dél-csehországi Studánkyból a hetven kilométeres távot. Érkezését több százan tekintették meg.
A projektben részt vevő önkéntesek keltának öltözve meneteltek a teherautó előtt. A felvonulás ősi rituálét idézett, mivel a Holasovicében felállított menhirek egy kelta cromlech-et - sok kőtömbből kialakított, jellemzően kör alakú megalitikus építményt - alkotnak.
"Még mindig csak találgatjuk a kőtömb pontos súlyát" - mondta Pavel Mrkacek, a menhir szállítását végző cég munkatársa. Mint hozzátette, az egész manőver költsége nagyjából félmillió koronára (5,7 millió forint) rúghatott.
A néhány méteres menhirt egyelőre a holasovivcei cromlech mellé helyezték, és a 2015-ös nyári napforduló idején foglalja el végső helyét az építményben. A hatalmas kőtömböt speciális harckocsival húzták ki a földből tavaly és a szállítás előtt daruval emelték rá a teherautóra.
A holasovicei Stonehenge készítői szerint a helyhez egyebek közt gyógyító, meditációs és a spirituális fejlődést segítő funkciók kötődnek. Holasovice 1998-ban került fel az UNESCO világörökségi listájára a központjában álló parasztbarokk stílusú épületegyüttesnek köszönhetően.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2020
- Öltözködés és szépségápolás a császárkori Rómában
- Hét halálos divattrend
- Galgamácsa királyi vadászkastélya
- Divat a második világháborútól a rendszerváltásig
- Aki elhozta Párizst Budapestre
- A Mona Lisa titokzatos elrablása
- Titokzatos óriáshordók Pest-Budán
- A darázsderék tündöklése és bukása
- Rubens fejedelmi falvédői
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap