Rákosi-portrékkal építette a személyi kultuszt a Nyolcak-alapító művész
2014. augusztus 29. 10:09 MTI
Pór Bertalan kétszeres Kossuth-díjas festőművész, a magyar avantgárd festészet kiemelkedő alakja ötven éve, 1964. augusztus 29-én halt meg.
Korábban
A Felvidéken, a Zólyom megyei Bábaszéken (ma Babiná, Szlovákia) született 1880. november 4-én. A budapesti Mintarajziskolában, majd a müncheni akadémián tanult, ahova Berény Róbert támogatásával jutott ki. 1901-ben a Nemzeti Szalonon kiállított önarcképével ösztöndíjat nyert, így került két évre a párizsi Julian Akadémiára. Hazatérése után már keresett arcképfestőnek, a Műcsarnok állandó kiállítójának számított, ekkori portréi már expresszionista jellegűek. Rövid ideig Hollósy Simon festő szabadiskolájába járt, majd 1907-ben olaszországi tanulmányutat tett. Csatlakozott a Magyar Impresszionisták és Naturalisták Köre (MIÉNK) mozgalmához, 1909-ben részt vett a Nyolcak csoportjának megalapításában, annak egyik legerőteljesebb képviselőjeként tartották számon. A kört elsősorban az impresszionizmustól való elszakadás szándéka tartotta össze, így nem is sokáig tartott együttműködésük, 1912-ben feloszlottak.
A társadalmi kérdések iránt elhivatott művész ekkoriban festette Család című képét, amely a század eleji kispolgárság-értelmiség sokféle gondját érzékelteti. (Érdekesség, hogy a kifejezetten középosztálybeli famíliát ábrázoló képet az 1950-es években Proletár család címmel látták el.) Sokalakos, aktos kompozíciói: a Hegyi beszéd (1910) és a Vágyódás tiszta szerelemre (1911) szimbolikus, monumentális vásznak, amelyek a kubizmus és expresszionizmus eredményeit is felhasználták. 1911-ben ő készítette - Róth Miksával közösen - a Vas utcai iskola mozaikját, valamint a Népopera, a mai Erkel Színház oromzati freskóját - ez az 1917-es átépítés során elpusztult.
Az I. világháborúban frontrajzoló volt, a szolgálata során szerzett élményekből készült 16 lapos litográfiai album később Brüsszelben jelent meg. Támogatta az őszirózsás forradalmat, a tanácsköztársaság alatt a festői direktórium titkáraként és főiskolai tanárként működött, ekkor készült toborzó plakátjai közül ismert a hatalmas Világ proletárjai egyesüljetek és a Feleségeitekért és gyermekeitekért.
A kommün bukása után Csehszlovákiába emigrált, szülőföldjén festett tájképeket és portrékat. 1936-ban a Szovjetunióban dolgozott, főleg könyvillusztrációkat készített. 1938-tól Párizsban élt, ahol több kiállításon szerepelt sikerrel, szimbolikus értelmű pásztor-, bika-kompozícióival vált ismertté, ezzel Picassóra is hatott. 1941-ben a német megszállók letartóztatták, szabadulása után a franciaországi ellenállás gyűjtő és segélyező mozgalmában vett részt, röplapokat illusztrált és terjesztett.
A második világháború után Párizsban beválasztották a magyar emigránsok szervezete, a Magyar Függetlenség Mozgalom vezetőségébe. 1948-ban hazatért, s 1960-as nyugdíjba vonulásáig a Képzőművészeti Főiskolán tanított. Az ötvenes években Rákosi- és Sztálin-képeivel jelentős szerepet vitt a képzőművészeti személyi kultuszban. A rendszer nem is volt hálátlan: 1949-ben és 1951-ben Kossuth-díjat, 1950-ben Munkácsy-díjat kapott, 1952-ben érdemes, 1955-ben kiváló művész lett. Pór Bertalan 1964. augusztus 29-én, Budapesten halt meg.
Sajátos festői stílusa a modern képzőművészeti irányzatok (többek között plein air, szecesszió, posztimpresszionizmus) és a realizmus hatását mutatják, fő erősségének pályáját végigkísérő portréfestészetét tartják. Alkotásait a Nemzeti Galéria, a Fővárosi Képtár és a Kecskeméti Képtár őrzi.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Mussolini
- A világháborúban és merényletekben is majdnem odaveszett Olaszország diktátora
- Lánya kérését sem vette figyelembe Mussolini veje kivégzése során
- Bukása után a németek feltétlen kiszolgálója lett a korábbi szövetséges, Benito Mussolini
- Szörnyű bosszút állt az olasz nép Mussolini rémuralmáért
- Folytatják a holokausztmúzeum építését az egykori Mussolini-villa közelében
- Merényletek sorát élte túl hihetetlen szerencsével Mussolini
- Az életébe került Mussolini vejének, hogy szembefordult apósával
- Nem avatkozott be a nemzetközi közösség Etiópia olasz lerohanásába
- A diktátor veje
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 19:05
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap