Emberbőrbe kötötték a Harvard egyik könyvét
2014. június 11. 17:00
Kutatók megerősítették, hogy a Harvard Egyetem könyvtárában található egyik könyvet emberbőrbe kötötték.
Korábban
A szóban forgó kötet Arsène Houssaye francia költő-esszéista Des destinées de l’ame (A lélek sorsai) című munkája, amely először 1879-ben jelent meg. A könyv birtokosa Houssaye egyik jó barátja, a metzi (Lorraine, Franciaország) származású Dr. Ludovic Bouland orvos-könyvgyűjtő volt. Houssaye a könyv megjelenése után adott egy példányt Bouland-nak, aki azt újrakötötte, az eljárást pedig egy kézzel írott - később a könyv lapjai között megtalált - levélben fejtette ki barátjának.
"A könyvet emberi bőrbe kötöttük, semmi díszítést nem tettünk rá, hogy ezzel is megőrizzük eleganciáját. Ha jól megfigyeljük, látni lehet a bőr pórusait is. Egy könyv, amely a lélekről szól, megérdemli, hogy emberi kötést kapjon: ezt a bőrdarabot egy nő hátából vettem" - írja Bouland. A vizsgálatok kiderítették, hogy Bouland medikusként jutott a bőrhöz, amit egy ismeretlen, szélütés következtében elhunyt, mentálisan beteg nő hátából vett. A férfi 1865-ben diplomázott a metzi orvosi egyetemen, ami azt jelenti, hogy több mint egy évtizeden át őrizgette a bőrdarabot, mielőtt felhasználta volna.
A kutatók már 1992-ben DNS-vizsgálatokat folytattak, de akkor nem jutottak eredményre. Később peptid tömegujjlenyomat-vizsgálatot végeztek rajta, hogy kizárják annak a lehetőségét, hogy a könyvet kecske-vagy báránybőrbe kötötték, majd a peptideket felépítő aminosavak sorrendjét vizsgálták. Az eredmények meggyőzték a szakértőket, akik "99,9 százalékban" biztosak abban, hogy a Des destinées de l’ame című könyvet emberi bőrbe kötötték.
Az emberbőrbe való könyvkötés gyakorlata a 16. századra nyúlik vissza. A 19. században számos olyan történet keringett, amelyek arról szóltak, hogy sok kivégzett és kórházi beteg testét ajánlották fel tudományos célokra, a maradványokból pedig gyakran jutott a könyvkötőknek is. A Harvard Egyetem könyvtárában fellelhető 15 millió kötet közül háromról hitték, hogy emberi bőrből készült, de a vizsgálatok megállapították, hogy a másik kettőt báránybőrbe kötötték.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
3. A keleti és a nyugati blokk jellemzői a kétpólusú világ időszakában
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- Párhuzamosan kellett kül- és belpolitikailag is legitimálni Németország újraegyesülését
- 10 tény a berlini falról
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.