Mihály arkangyalt tetováltatta magára a szudáni nő
2014. március 25. 08:33
A 'Mihály' nevet tetováltatta magára az az i.sz. 8. században elhunyt szudáni nő, akinek múmiáját a londoni British Museum kutatói vizsgálták meg.
Korábban
A British Museum egyiptológusai szokatlan felfedezésről számoltak be, miután megvizsgálták a patinás londoni intézmény gyűjteményében található, i.sz. 700 körül elhunyt szudáni nő mumifikálódott tetemét. CT-vizsgálattal a nő jobb lábának belső combján az ógörög M-I-X-A-H-A betűket sikerült azonosítani, amely Mihály arkangyal nevének feleltethető meg.
A zsidó és a keresztény hagyomány szerint az égi seregek vezére, Mihály egyike a hét arkangyalnak. Többször is név szerint említik a Szentírásban, de számos nem-bibliai legenda is kötődik hozzá, például 1077 körül megjelent Szent László és Salamon viadala közben és képe feltűnik a Szent Koronán is. Jelképe hatalmas kardja, és gyakran ábrázolják mérleggel a kezében, ünnepnapja szeptember 29. Szent Mihály volt a középkori Szudán patrónusa is.
Szakértők szerint a nő 20-35 éves korában hunyt el, múmiáját 2005-ben találták meg a mai Szudán területén, ma a British Museum Ősi életek: új felfedezések című, március 22-én nyílt kiállításán tekinthető meg. Daniel Antoine, a kiállítás kurátora elmondta, hogy ez az első ismert tetoválás a korból, amely egyfajta "spirituális védelmet" biztosított viselőjének.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
pápaság
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa
- Már temetésén követelték II. János Pál szentté avatását a hívek
- A Képes Krónika díszmásolatát kapta ajándékba Ferenc pápa
- Magyarországi pápalátogatások
- Prédikálás miatt jelentette fel Husz Jánost az érsek
- A „Hit védelmezője”, VIII. Henrik még Lutherrel is szembeszállt
- A tökéletes naptár nyomában: a szökőnap története
- Másodjára szőrcsuha helyett páncélban zarándokolt IV. Henrik a pápához
- Gátlástalan eszközökkel gyűrték le Itáliát a semmitől vissza nem riadó Borgiák
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.