Románoknak szánt magyar történelemkönyvet mutattak be
2014. január 31. 09:42 MTI
Kolozsváron csütörtökön mutatták be azt a magyar történelemkönyvet, amelyet román nyelven, kimondottan románok számára írt egy fiatal történészekből álló csoport.
Korábban
Szabó Csaba kolozsvári televíziós újságíró, a könyv megírásának az ötletgazdája az MTI-nek a bemutató előtt elmondta, az O istorie a maghiarilor (A magyarság története) című 172 oldalas könyv olvasmányos stílusban próbálja a román olvasó számára összefoglalni a magyarok történetét a honfoglalás előtti kortól napjainkig.
"A könyv a magyar történelemszemlélet alapján született, vannak viszont olyan történelmi események, amelyekben a román olvasó számára meg kellett jegyezni, hogy a román történelemszemlélet mást tart arról az illető eseményről. Az ilyen eseményeknél csak tájékoztatjuk az olvasót, és nem döntjük el, hogy melyik a jó változat" - jelentette ki Szabó Csaba, a kolozsvári Fehér Holló Újságíróklub vezetője.
"A román-magyar történelmi mérkőzést mindig lefújták, amikor az került szóba, hogy ki volt itt hamarabb. Arra tettünk most kísérletet, hogy végigjátsszuk ezt a meccset" - tette hozzá Szabó Csaba. Elmondta, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemen doktorált, vagy jelenleg doktori képzésen részt vevő fiatal történészeket kért fel egy-egy fejezet megírására.
Az őstörténet és a honfoglalás korát Pál Szabó Ferenc, a középkori magyar királyság Mohácsig tartó történetét Váradi Éva, Mohácstól az 1700-as évekig Ciprian Rad, Erdélynek az osztrák birodalomba való betagolódásától 1914-ig Pócsai Sándor, 1914-től napjainkig Wellmann László írta meg a történelmi összefoglalót, Szabó Csaba pedig a Kárpát-medencében élő és a világban szétszóródott magyarság mai helyzetéről írt egy fejezetet.
A könyv ötletgazdája megjegyezte, több román történészt is be szeretett volna vonni a munkába, de végül csak egy vállalkozott a feladatra. A könyvet a kolozsvári Világhírnév kiadó jelentette meg.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája 16:05
- Puccsal tért vissza a politikába a független Lengyelországot diktároként vezető Piłsudski 15:05
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor 09:50
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója 09:05
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak tegnap
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer tegnap