Hivatalos kémtörténet
2003. február 20. 09:35
Egy cambridge-i egyetemi tanár előtt megnyíltak a brit titkosszolgálat, az MI5 400 ezer titkos aktáját őrző archívum kapui.
Korábban
privacy policy |
„Karate tudásom nem jelent automatikus belépőt a titkosszolgálat világába” - nyilatkozta a Times-nak a legújabb kori történelemmel foglalkozó Andrews professzor, utalva az elkövetkező hat évben a brit titkosszolgálat kötelékében elvégzendő gyorstalpaló tanfolyami kötelezettségére, melyen a hírszerző illetve kémszakma legkurrensebb fortélyait kell majd elsajátítania.
A cambridge-i professzor elmondta, hogy számára legérdekesebb az úgynevezett „nagyszerű ötök” tevékenységének feldolgozása lesz: Harold „Kim” Philby, Donald Maclean, Guy Burges, Anthony Blunt, és John Cairncross a cambridge-i egyetemen szereztek diplomát, és itt rendezkedtek be, hogy információval lássák el a KGB-t. Cambridge erre annál is inkább alkalmas helynek látszott, hiszen a kommunista kémjátszmák konspiratív világának egyik kulcs helyszíne volt: a szomszédos utcában lakott az a fizikus, aki az atombomba előállítását célzó Manhattan programban is részt vett, miközben értékes adatokkal látta el az oroszokat. A kémmé előlépett természettudós végül itt, 1999-ben távozott az élők sorából.
Christopher Andrew tervei szerint a kutatásban kiemelt szerepet kaphat az M15 történetének két fordulópontja, az 1969-es ír válság kezdete és az 1970-ben leleplezett 105 orosz kém kiűzetése is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya tegnap
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale tegnap
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája tegnap
- Puccsal tért vissza a politikába a független Lengyelországot diktároként vezető Piłsudski tegnap
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor tegnap
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója tegnap
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse 2024.05.11.
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés 2024.05.11.